Home Teszt Teszt: Honor Holly – egynek biztosan jó

A Honor Holly tesztkészülék pont akkor érkezett hozzánk, amikor a családba került egy Honor 3C is. Így aztán remek alkalmunk nyílt arra, hogy egy kicsit házon belül is összemérjük a telefonokat. A Honor márkáról már beszéltünk korábban, a Huawei – elméletileg – „prémium” vonala, ami azonban kicsit már elcsúszott, mivel nemcsak drága készülékeket adnak ki, hanem ahogy a 3C és a Holly esetében is, megfizethető árú, versenyképes készülékeket.

Külső, csomagolás

A Honor doboza igazán szép, tényleg prémium érzés sugározás, és végre nem egy sima fehér dobozról beszélünk, hanem egy vibráló kékes zöldről. Annyi biztos, hogy könnyen megjegyezhető, és meg is marad az emberekben a szín. A doboz tapintása is kellemes, és a benne lévő rekesz kialakítása is jó, az ember el sem gondolná, hogy ekkora helyen elfér a töltő, az USB kábel, a fülhallgató és a telefon, no meg a papírok.

Kézbe véve a telefont a prémium Honor érzet nincs meg, mint pl a Honor 6 esetében, viszont érezni, hogy odafigyeléssel készítették, nem zörög, nem roszog a hátlap, egyben van minden nagyon. A mai telefonok vagy le vannak kerekítve, vagy még jobban le vannak kerekítve, ez a két opció játszik.

 IMG_3845 IMG_3844

Holly és 3C, a két testvér

A Holly esetében ez utóbbiról van szó, olyan 10 százalékos lehet a border-radius. Körben a telefon oldalán nincs meglepetés, jobb oldalra került a három gomb (hangerő állítás és a power), felül van a jack csatlakozó, alul pedig az usb. Ami végre, végre nem középen van, hanem eltolva balra. Egy ujabb minimális egyediség. Az előlapi kijelző 5 hüvelykes, HD felbontású (720 x 1280 pixel), így jön ki a 294 ppi, ami azért nem rossz. Kijelzőre nem lehet panasz, jól belátható, még oldalról is, van fényereje, egyedül az automatikus fényerőállítással nem lettünk jóban a teszt ideje alatt. Alatta három kapacitív érintőgomb van, de sajnos nem kaptak világítást, így sötétben picit nehezebb a dolgunk. Kapott viszont értesítési ledet a telefon, hurrá. Ez az egyik extra, amit saját telefonomból (iPhone) én magam hiányolok, és csak irigykedve nézem az androidos kollégákat.

IMG_3846

A hátlapon a Honor feliraton kivül mást nem találunk szerencsére. Felül egy 8 megapixeles kamera van, sima LED vakuval. Nem készítünk vele csodálatos képeket, de pillanatok megörökítésére, és a közösségi oldalakra való feltöltésre bőven elég. A borítás alatt találjuk a kivehető akkumulátort, a microSD kártya helyet, és a 2 SIM kártya foglalatot.

Belső

A Honor Holly nem egy álruhába bújt farkas, külsejéből és árából már jól gondolhatjuk, hogy bizony nem aszfaltszaggó a teljesítménye. De a hétköznapokban, és az átlagembereknek bőven elég az az erő, amit a MediaTek MT6582 chipje nyújt. Ez négy, 1.3 GHz-en futó ARM Cortex A7 magot tartalmaz, mellette pedig Mali-400 MP2 grafikus gyorsító teszi a dolgát. A mérnökök 1 GB RAM-ot pakoltak bele, a belső tárhelykapacitása pedig 16 GB – ebből 3-at megeszik az Android. (Egyel nagyobb testvére, a Honor 3c 2GB RAM-ot, és 8 GB tárhelyet kapott, lehet választani, kinek mi a fontosabb). A belső tárhely maximum 32 gigabájtos microSD kártyával bővíthető. Az akkumulátor 2000 mAh-ás, ami nem tűnik soknak, de mégis bőven elvan a telefon töltés nélkül akár 2 napig is visszafogott használat mellett.

Nem vagyok nagy benchmark párti, de azért a híres Antutut megnéztem a készüléken, 19000 pont környékén tudott hozni, halványan a Honor 3C mögött van. Átlagos használatkor nem zavaró, de nagyobb alkalmazások könnyen kifutnak hardver erőforrásából. A gyengébb processzor és GPU, valamint a HD kijelző párosításának hátránya itt látszik.

Szoftver téren pozitívum, hogy most nem piszkálták meg túlságosan az Androidot. Abból egyébként 4.4.2 található rajta, nem a legfrissebb, de legalább KitKat, mondhatjuk. A felületen az EMOI egy kiherélt verziója van, nem teljesen cserélték le az andriodot, mint pl. a 3C vagy a 4X esetén. Ezért lehet, hogy a feloldás még gyári Androidos megoldás, de mögötte már az indító felület az EMOI. A téma egyébként egyszerű, színes, vidám, kicsit flates. Az átlag ízlésnek szerintem bejön, nekem annyira nem tetszett meg, de hozzá tudtam szokni. Van pár Honor alkalmazás a szoftverben, ezek jól sikerültek, nem rossz élmény használni őket. Természetesen a Google alkalmazások és a Play Store is ott van a telefonon.

Adatkapcsolat terén természetesen wifi, bluetooth GPS ott van a készülékben. A chip sajnos az LTE hálózatot nem támogatja, így a leggyorsabb mobilnetről le kell mondanunk. A két SIM kártyás rendszer dual standby, ami azt jelenti, hogy alapesetben mindkét kátya aktív, de ha hívást fogadunk az egyikről, akkor a hívás időtartamára a másik kártya lekapcsolódik a hálózatról.

42 ezer forintos árával a Holly nem rossz vétel, de a mezőnyben nagy a verseny, és nemcsak házon belül, a Honor 3C vagy a távolibb rokon Huawei Ascend G620s miatt. A kevésbé ismert, és neves márkák öntik el a piacot a hasonló tudású, de talán még olcsóbb telefonokkal. Ennek ellenére szerintem a Holly nem rossz vétel, aki tud élni a hiányosságaival, és belátja a korlátait, boldog lesz vele.

Hasonló cikkek

Szólj hozzá