Home Hack Android 2.2 Sony Ericsson Xperia X10-en

Megszokhattuk, hogy a “hackerek” illetve az otthoni fejlesztők gyakran a nagy cégek programozói előtt járnak. A Sony Ericsson alig pár hete, hogy szabadjára engedte az Xperia sorozatra az Android ma már porosnak nevezhető 2.1-es verzióját  – 2.0 még 2009-ben, a 2.1 SDK-ja pedig idén év elején jelent meg. A lassú átállás valószínűleg a cég saját UI megoldásainak köszönhető. Ezek teszik ugyan egyedivé a Sony Ericssonos mobilokat, de ezek szabnak gátat a gyors frissítéseknek.

Az XDA fórum tagjai gondoltak egy nagyot, és túlléptek a 2.1-en, és már egy saját, 2.2-es megoldáson dolgoznak. A projekt még erősen kezdeti státuszban van, páran tesztelik a ROM-okat, amik éles használatra nem ajánlottak. A rendszer lelke egy friss, és “tiszta” 2.2.1-es Android verzió, amely tartalmaz néhány módosítást.  Hamarosan jön a következő, már “béta” kiadás, ami az első tesztelési kör problémáit megoldja. Már ebben a szakaszban is a dolgok 75-80 százaléka működőképes. Az előzetes kiadás még magában nem életképes, de egy 2.1-es rendszer mellé feltelepítve dual boot módban működésre bírható. A béta már önmagában is telepíthető lesz az ígéretek szerint.

Fontos! Aki ki szeretné próbálni annak rootolt telefonra van szüksége (+busybox) és legalább 1GB szabad helyre az SD kártyán. Az okozott károkért természetesen nem tudjuk vállalni a felelősséget.

Android telefonok rootolás gombnyomásra, pc nélkül.

Telepítés:

  1. Töltsük le a FreeX10 csomagot, link: http://www.mediafire.com/?kwfvbwu84kttq0u
  2. Csomgoljuk ki az SD kártya gyökérkönyvtárába.
  3. Csatlakoztassuk a telefont a számítógéphez, úgy, hogy az USB debugging mód aktív.
  4. Nyissuk egy shellt a telefonon ADB segítségével és váltságunk root jogosultságra.
  5. Adjuk ki a következő parancsot:

    dd if=/sdcard/install of=/data/install && chmod 777 /data/install && /data/install

  6. Amikor kész, indítsuk újra a telefont.

Mivel még nincs boot manager, a következő módon tudunk váltani a rendszerek között: amikor bootol a telefon nyomjuk meg bármelyik billentyűt ahhoz, hogy a 2.1-es ROM induljon el. Minden más esetben a 2.2 fog elindulni. Ha meg akarjuk fordítani a prioritást (gombnyomás nélkül induljon el a 2.1) akkor töltsük le ezt a fájlt, és a 2.1-es rendszer /system/bin könyvtárába másoljuk be.

A 2.2.1-hez már van egy frissítés is (letöltés). Ezt úgy tudjuk alkalmazni, hogy 2.1-es indítunk, kicsomagoljuk a FreeX10_alpha-release_0.0.2-UPDATE.tar.bz2 fájlt a memória kártya FreeX10 könyvtárába, és újraindítjuk a telefont. Boot során ne nyomjunk billentyűket, így a 2.2 fog elindulni, és a frissítés végrehajtódik.

Ha nincs wifi hálózat, adb-n adjuk ki a következő parancsot:

killall servicemanager

A frissítés ezekre a problémákra nyújt megoldást:

  • bejövő hívás fogadása bármikor, bármilyen állapotban
  • wifi
  • lockscreen
  • sms-nél rezgés
  • wifi location
  • home gomb

A kapcsolódó XDA fórum: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=835308

Video:

6 hozzászólás to this post
  1. Én kipróbáltam. Tényleg elég korai statusban van még. A telefon média, vagy hívás esetén nem ad hangot. Hewdsettel minden rendben, mp3 is megy vele. Kamera nem megy, vaku nem megy. LED világít, telefon rezeg. Flash megy, de erősen szaggat. Sokszor újtlraindul a teló, főleg az elején. Az első kb 2-3 órában azt hittem meghalok, olywn lassú volt, de utána sokk gyorsabb lett mint a gyári 2.1es. Az akku is sokkal többet bír, meg bincs benne a használhatatlan timescape szerencsére. Ha a marketről tepítünk, letöltés után, installkor megfagya teló, aztán amikor felment a progi, akkor megy tovább. Azt hiszem kb ennyi. Sry a hibákért tlóról írok.

  2. Nagyon szépen köszönöm a választ.
    Akkor még nem érdemes vele foglalkozni.Majd a véglegesebb verziónál,amihez talán root sem kell.

  3. Sziasztok! Nekem nincs ilyen telefonom, ezért a vélemény nyilvánításom részben fölösleges, de csak azért szemezek a HTC Desire-vel, mert ott gyárilag megoldott a Froyo, és magánvéleményem hogy a SE egy tetü cég amiért 100.000Ft-os telefont nem frissít 2.2-re a fejőstehén marketingje miatt.

    nem hogy ezzel a korai stádiumban lévő rommal nem érdemes foglalkozni, hanem egyáltalán a SE-sem. Nem mindenki milliomos aki 100K-t költ egy okostelefonra, és őrájuk tojnak SE-nál.

    Mondom ezt annak ellenére hogy nem Apple fan vagyok. Két éve Nokia 5800-m van kinetikus görgetéssel, pár hete volt új szoftverfrissítés. SPB Mobile Shell-el tartom modernizálva a telefonom, és igazán váltanék már Androidra, amennyiben meglesz rá az összeg, viszont ilyen támogatással mint amit az SE nyújt esélytelen az X10, pedig a hardver maga nagyszerűnek tűnik. (Fogtam már kezemben)

Szólj hozzá