Home Egyéb Google Nexus evolúció pár másodpercben

A GadgetLove oldalára került ki egy jópofa animáció, amiben az összes eddigi Google Nexus készülék megtalálható. A Google 2010-ben indította el a “Nexus” programot. A készülékeket nem a Google gyártja, hanem általában évente megállapodik egy-egy gyártóval, aki az aktuális évben elkészíti a készüléket. Ez a telefon általában egy “referencia” modellnek tekinthető, hiszen a telefon érkezésével együtt jön rendszeresen a friss Android verzió is.  A Nexus készülékek általában nem a legerősebb és legjobb paraméterekkel bíró telefonok, mégis etalont képeznek a többi gyártó készülékei között, hiszen ez mégis csak a Google telefonja.

nexus-evolucio

Emellett természetesen az is nagy előnye ezeknek a készülékeknek, hogy az Android egy-egy frissítése mindig ezekre a modellekre érkezik meg először, illetve az ezekre felkerülő android mindig “gyári”, azaz módosítatlan.

 

Szólj hozzá