Home Egyéb APK fájlok telepítése Androidra

Sokszor olvashatunk arról, hogy alapvetően két módon lehet telepíteni játékokat az Androidos telefonunkra. Az egyik amit valószínűleg mindenki ismer és már használt a Google Market-es megoldás.

A másik – amiről most szó lesz – az a manuális telepítés, amikor .apk fájlokat telepítünk a készülékünkre. Ehhez sem kell nagy mágia, csak egy kis előkészület és odafigyelés.

Fontos! Csak megbízható helyekről töltsünk le programokat, és mindig nézzünk utána, másnak nem volt-e gond a programmal. Könnyen megfertőzhetjük a telefonunkat a Market-en kívüli programokkal.

Tehát, lássuk akkor az előkészületeket.

1. A külső program telepítéséhez kell egy Apps Installer nevű program, amivel tudunk manuálisan telepíteni. Ha véletlenül fent van a korábban már említett Astro File Manager, akkor még az Apps Installer sem kell, mert az Astro is képes telepíteni alkalmazásokat.

2. Engedélyezni kell a telefonon az ismeretlen forrásból való telepítést. Ehhez menjünk a beállítások menüben, ott válasszuk az alkalmazások részt. Az alkalmazásoknál pedig pipáljuk be az „Ismeretlen források” opciót. Ezek után már képesek leszünk külső programokat is telepíteni.

3. Kapcsoljuk össze a telefont és a számítógépet USB kábellel. A telefonon az értesítési területen válasszuk ki az USB részt, és csatlakoztassuk a memóriakártyát. Ekkor a telefon leválasztja az SD kártyát, és lehetővé teszi hogy a számítógépünkkel elérjük azt.

4. Másoljuk fel a programot egy tetszőleges mappába, majd válasszuk le az SD kártyát a pc-ről, és csatlakoztassuk a telefonon. Indítsuk el az Astro File Manager programot, és tallózzuk be a megfelelő mappát. Válasszuk ki a megfelelő apk filet, ekkor feljön egy opció, hogy megnyitjuk a fájlt, vagy elindítjuk az App Managert. Mi most az utóbbit válasszuk. A következő ablakban átnézhetjük a program legfontosabb tulajdonságait, majd az install-ra nyomva telepíthetjük.

5. Ha minden jó, a telepítés a szokásos módon zajlik le, és a program ikonja bekerül a szokásos helyre. Az apk file-t már törölhetjük az SD kártyáról.

ui.: Van egy harmadik mód is a telepítésre. Ha fent van az Android SDK a számítógépünkön, akkor tudunk telepíteni azzal is.

Ha csatlakoztattuk a telefonunkat az USB kábellel, akkor a következő paranccsal tudunk telepíteni alkalmazásokat:

adb install konvytar/file.apk

Persze utóbbi megoldást csak azoknak a felhasználóknak ajánljuk, akik szeretnek a rendszer mélyében turkálni. Még egyszer kiemelném, hogy fokozottan figyelni kell azokra az alkalmazásokra, amiket nem a Marketből töltünk le.

Hasonló cikkek
0 4922

0 1666

42 hozzászólás to this post
  1. Sziasztok! Van egy talan egyszerubb modszer is: unknown sources-t engedelyezni, mint ahogy te is irtad, illetve Market-bol telepiteni (akar root-olatlan telefonokon is elerheto) a tAttachApkInstaller -t, majd e-mail-ban elkuldeni sajat magadnak es a bult-in Gmail kliensbol telepiteni. Elonye, hogy igy lesz egy backup is a telepitokrol, amiket wipe utan ujra fel tudunk telepiteni, illetve forward-olhatunk egyszeruen!

  2. Hali…Van egy Samsung i5700-am de nekem nem akarja fel tlepíteni az APK fájlokat…azt írja a telefon hogy egyik alkalmazás sem képes végre hajtani a műveletet..Valami help?:)

  3. heló,van egy kis problémém.van egy sony ericsson xperia x8-as telefonom és nem tudom feltenni rá az Astro File Manager-rt,ott akadtam el,hogy felmásoltam a kártyára az Astro File Manager-rt és nem tudok rájönni h hol van,nem telepitett semmit se fel,elakadtam.segitsen valaki

    • A legtöbb okostelefon az általad leírt és sok más egyéb programokat,valamint androidos játékokat is nem engedi telepíteni az sd kártyára és sd kártyáról sem,hanem csak a saját belső memóriárol hajlandóak működni.

  4. CSÁ

    Nekem htc hd2-es telom van és az apk fájlok nem mennek aszt írja hogy
    :”A dokumentumhoz nincs társított alkalmazás.Indítsa el először az alkalmazást,majd abból nyissa meg a fájlt

    na most én itt elakadtam

    „beállítások menüben, ott válasszuk az alkalmazások részt. Az alkalmazásoknál pedig pipáljuk be az “Ismeretlen források” opciót. Ezek után már képesek leszünk külső programokat is telepíteni”

    nekem nincs olyan hogy “Ismeretlen források” és ha fel teszem a „Apps Installer”
    nem tudja telepíteni,ha meg a gépemen telepítem kitesz egy apk fájlt amit megint csak nem tud telepíteni segítsetek

  5. nekem egy X10 em van és pl minden ugy volt ahogy leírtad annak kivételével hogy a SHIFT-et raktam fel elindul majd kikapcsol a game a többit meg nem is akarja telepíteni „az alkalmazás nem telepíthető” címszó alatt
    HELP ME!!!!

  6. nekem zte blade-m van és feltelepítettem az első alkalmazást amit mondtál de még mindig azt írja, hogy nincs megfelelő alkalmazás. semmilyen játékot nem tudok feltelepíteni tudnál segíteni kérlek? e-mail címem:
    gegisz13@citromail.hu

  7. samsung galaxy ace-m van, fenn van az astro file manager. a játékokat fel tudom telepíteni meg az egyéb programokat külső forrásból, a témákkal van gond, telepíti de megnyitni nem tudom. valaki tudna segíteni?

  8. siasztok x8 telom van hogy lehet beálitani hogy az alkalmazásokat amit a marketröl töltök a memoriára tegye, vagy nem lehet?igy több hely maradna atelon.köszi

  9. sziasztok valaki tudna segiteni abban hogy x8 telom van hogy lehet azt kivédeni hogy az aksi tovább tarcson ki mint 1nap,köszi

  10. Figyeljetek ezek mind nehezek root explorer ezzel menni fognak a játékok hé vki nem tudja hogy lehet mamo kártyára tenni cuccokat.

  11. Sziasztok! x8 am van és az a bajom, egyáltalán nem látom telefonról az sd re másolt apk filokat semmi file kezelőm sincs pont emiatt mivel az is apk alap ami rajta van semmit se lát még mp3 at se csak van…. segítsetek köszönöm

  12. én a Astro File Manager-t ráraktam a telómra, a telefon USB-jét kihúztam a gépből és nem találom a telefonom ezt a programot… valaki segítsen egyszerűbben elmagyarázni, mert ez nekem magas XDDDDD

  13. Lüki: legegyszerűbb, ha közvetlenül a Google Marketből töltöd le a telefonra a programot, belépsz a google fiokoddal, hozzáadod a telefont, és máris mehet a webes install

  14. Hello!

    Nekem egy DHD-m van, és a készülékem egy idő után elkezdte azt csinálni, hogy megkezdi a market-en kiválasztott app-ot letölteni, de 99%-nál állandóan lefullad, majd többszöri „try again” után sem hajlandó végrehajtani sem a letöltést sem a telepítést. Vannak app-ok amik 20-30 nekifutás után mégis telepűlnek. Eddig nem volt vele semmi gondom, a készülék pár hónapos.

  15. Sziasztok!!! Sony Ericsson Xperia X8-om van és az a kérdésem hogy a market-on csak pénzért lehet venni játékokat???ingyen nem lehet??? válaszoljatok lécci… előre is kössz sziasztok

  16. Sziasztok! az összes „az Android Marketről telepítsd” hsz.-t nagyon köszönjük, de pont az lenne a lényeg, ha nem onnan akarom, akkor hogyan kellene… Előre is köszi a segítséget, bárki is fog…

  17. Hali nekem van sony e. xperia x8-as telefonom, és nincs fájlkezelő és nem tudok progikat telepíteni…tehát így a fájlkezelő se megy föl rá…a market pedig nem jó(valami olyasmit ír ki:hogy túl sokáig gondolkozott és nem lenne biztonságos)

    HELP ME !

  18. hello

    van 1 sony xperia minim letöltöttem 1 torrent oldalrol 1 játékot ami apk. fájl tegnap usb-vel csatlakoztattam a pc hez ráakartam másolni de azt irja nem támogatja az apk. fájlt amit a 2.-es pontban irtál az ugy van beállítva tudsz nekem segíteni?
    kösziiiiiiiiiiii

  19. Sziasztok! Hogylehet apps installert prograpot telepiteni a xperia x8 ra reszletesen irjatok mar le nekem koszike

  20. Sziasztok!
    Sony Xperia S-em van.A problémám ott vam hogy fel tudtam rakni a játékot de nem értem hogy miért kér Wifit hozzá,így hiában van fenn a játék nem tudom használni.Valami aktiválásra lenne szüksége de sehogy nem akarja az igazságot.Esetleg valaki tudna segíteni hogy hogyan lehet ezt kiküszöbölni?

  21. Pár válasz(időben vissza):
    Hassinto: A legtöbb letöltött ilyen játék olyan mint egy kis installer és downloader egybe, vagyis a játékot áltban nem te szeded le, te csak egy *.apk -t szedsz le, és ő abból letölti a játékot. VIGYÁZAT! HA nincs aktív wifi kapcsolat akkor ezt telón keresztül szedi ami nagyon drága

    kisgabor83 és stb.: Galaxyknál alkalmazás kezelőből lehet telepíteni, de a legegyszerűbb marketből (egyes telefonokon ez már új, így google play a neve, de ugyanaz)

    Anett: nem mind jó, fontos a verziószám is (már az android-é), de van úgy hogy arra sem figyel,így érdemes a telefonodhoz tölteni a játékot, s nem android verzióra (tipikus torrentező hiba, én is belecsúsztam)

  22. sziasztok !

    Lenne egy fontos kérdésem . Van egy galaxy acem és most rakom ré éppen az új ROM-ot és abban apk-at szanálok kifele. Hogy hívják az alap Feladatkezelő apk nevét?

  23. Hello!
    Gondom akadt a telepítéssel,ugyanis nemrégiben kaptam egy Androidos Sony Live telefont, amire próbáltam telepíteni az Apps Installert, de egyáltalán nem az történik, ami le van írva. Nem választja le az SD-kártyát, mikor összekötöm a géppel, nekem kell manuálisan, de akkor a géppel sem érem el. Mit kéne csinálnom, ugyanis a mappákba sem tudok belenézni. Ez az első ilyen telefonom és teljesen hülye vagyok hozzá. Előre is köszönöm az ÉRTELMES válaszokat!

  24. Sziasztok!

    Most vásároltam egy experia s-t és ehhez nincs SD kártya. Ahogy néztem, Astro viszont van. A telefon t-mobilos, szerintetek kockázatos-e ha nem Marketről telepítenék fel játékokat?
    .

    Illetve hogyan telepítsem fel a telefonra a laptopommal letöltött játékot?
    Mi az első lépés? Az USB-n keresztül áttehetek a telefonra egy kb. 44 megabyt-os .apk filet?

    Nagyon hálás lennék, ha valaki részletesen, lépésről lépésre leírná, hogy mit kell tenni.

    Azt hiszem nagyon sokunk óhaja lenne.

    Köszönettel!

  25. Sziasztok nekem Xperia X8 am van és elakadtam ott hogy A külső program telepítéséhez kell egy Apps Installer nevű program na vagy pedig megprobáltam a marketbol letölteni valamit és aztirja unsuccesful nemtom miért :S help me pls

  26. Balazs: ellenorizd van e eleg hely a telon, probalj ki egy ujrainditast, illetve mas kulso progival is fel tudsz tenni apkt, pl astro file manager.

  27. sziasztok!Én fizetőd fájlt szeretnék feltelepíteni gépről, minden jól ment,elinditottam a játékot de azt irja hogy megkell vennem mert nem fizettem ki.ilyenkor mit tegyek??:)

  28. Azt ne felejtse el senki hogy minden tipusú alkalmazáshoz meg van szabva hogy milyen androidos verzión kell! Ugyebár, nem mindegy hogy egy 2.0-ás verzió-s androidra, készülékre, nem lehet felrakni sem telepíteni 3.0-tól futó alkalmazáat vagy játékot, erre figyeljetek.

  29. Szaisztok nekem x8 as om van és nem tudok sd kártyárol rá másolni a számitó gépemre kérem segicsen nekem valaki nagyon köszönöm előre is…

  30. Béke minden arcnak. Először is ami nagyon fontos az az hogy kell egy file manager, nekem is x10-es telcsim van. Na szóval ha sikeresen feltelepítetted a file managert akkor ott minden fontos adatot megtalálsz h mi is van az sd kártyádon meg a belsö tárhelyeden. Ami még nagyon fontos hogy nem minden game fut el a telcsiken ugyan is fontos h mekkora ram van benne stb… a shift nekem se működik betölteni betölt de aztán csákó van. Aztán még ott van a revolt kis távirányítós autós game na mondjuk az se fut rajta és van amikor ismeretlen forrásnk nyilvánítja a telcsi a dolgokat akkor a google csomagtelepítőt hasznosítom azáltal feltelepíti a cuccot és általában fut. de van amkor netet dobja be aztán meg nekem nincs internetem szóval bukta van

  31. Én telepítettem volna egy játékot és azt írja hogy:Elemzési hiba a csomag elemzése során hiba történt.

Hozzászólás a(z) András bejegyzéshez Mégsem