Home Fókuszban Itt a watchOS 3

A tegnapi WWDC-n a kezdő blokk a watchOS volt, így azt gondoltam, ha már az Apple-nek fontos, azért mi is emlékezzünk meg pár szóban róla. Amit mindenképpen fontos elmondani, hogy új óra nincs, nagyobb testreszabhatóság nincs, de van gyorsulás és új funkciók.

A Keynote első blokkja máris arról szólt, hogy milyen gyors lett az új watchOS 3. Nincs app loading, azonnal az arcunkba ugrik. Bumm! És erre miért kellett várni eddig? Szinte gáznak éreztem, és szerintem a színapdon lévő ember is, hogy a régi watchOS mennyire lassú. Persze kontrasztnak jó, eddig úgy volt, hogy az Androidot ekézték, nem saját magukat. A gyors alkalmazás indítást úgy éri el az óra egyébként, hogy a memóriában tartja a kedvenc, valósznűleg gyakran használt appokat. *Magic*

Multitask

Kapott multitaskot is az óra (ha eddig nem lett volna elég lassú), ráadásul valós multitask, a timer szépen megy a háttérben, amíg te másik alkalmazást nézel. Az appok közötti lapozgatás az iOS-ről már ismerős lehet. Ha már iOS, akkor a Control Center-t is átemelték a telefonos operációs rendszerből, így ha alulról swipeolunk, akkor megjelennek a gyorsan elérhető funkciók az órán is.

Kézírás

wwdc-scribble

Watch esetén az üzenetekre való válaszolás természetesen nem egyszerű. Az előre definiáltak nem mindig jók, egy tömött buszon pedig nem állunk neki diktálni az órának. Ám itt a megoldás a Scribble-nek hívott funkcióval, amivel betűket rajzolhatunk a kijelzőre, így pedig összeállíthatjuk a válaszunkat.

Óra

Mickey egér megkapta a párját, immár Minnie is ott csücsülhet a karunkon. Nem hittem el, amikor ezt featureként ledemozták. Ennél sokkal jobb viszont, hogy az aktivitási mutató megjelenhet mint óralap, így mindig szem előtt van. A számlapok között is sokkal egyszerűbb a váltás, széltől szélig kell húzni az ujjunkat a kijelzőn.

Tevékenységek, aktivitás

wwdc-activi-watchface

A számlapnézet mellett újdonság, hogya a tevékenységünket megoszthatjuk ismerőseinkkel, így láthatjuk ki hogyan teljesít, növelve az egészséges versenyszellemet. Nagyon pozitív frissítés, hogy megjelent a kerekesszékes támogatás is, őket már nem készteti az óra felállásra, helyette a gurulásra ösztönzi őket. Megjelent a Breath, egy új app az órára, ami a relaxációhoz, meditáláshoz lehet jó.

Integráció

Külső fejlesztők is hozzáférhetnek immár az Apple Pay-hez, sőt megjelennek weben is az Apple Pay gombok. És a bónusz, Mac számítógépünket immár óránk segítségével is unlockolhatjuk, ráadásul ehhez semmit sem kell csinálnunk, elég csak egyszerűen közel menni hozzá.

Ahogyan az iOS 10, úgy a watchOS 3 is ősszel fog megjelenni. A béta verzió már tesztelhető (fejlesztőknek), de ehhez a mobilkészüléket is frissíteni kell a 10-es bétára.

 

Szólj hozzá