Home Hírek MWC – 0 nap összefoglalója

Ahogyan azt vártuk, a 0. napon (vasárnap) is már pörögtek az események, és a legnagyobb gyártók igyekeztek egymás elől ellopni a show-t. A Samsung nagyon erősen ráment a VR témára az S7-tel (és Mark Zuckerberggel), az LG moduláris G5-tel jött ki, az Alcatel pedig három eszközt is bemutatott.

LG

A bevezetőben már említettük, az LG a G5-tel igyekezett lehengerelni a közönséget. A készülék unibody designt kapott, amiből jött a lehetőség, alulról könnyedén eltávolíthatjuk az akkumulátort, ha ki akarjuk cserélni. A másik nagy dobás, ami szerintem az idei és slágere lesz, az always on display megoldás. Ez lényegében azt jelenti, hogy a telefon a képernyő pár pixelét bekapcsolva hagyja, így az értesítésekhez, idő megnézéséhez nem kell hozzányúlni a telefonhoz, nem kell a teljes képernyőt aktiválni. A mérnökök szerint ez a megoldás csupán 0.8 százalékkal csökkenti óránként az akkumulátor kapacitását, tehát egy munkanapon bőven elfogadható.

lgg5

A készülék persze a ház belsejében is csúcskategóriás. Qualcomm Snapdragon 820 chipsettel rendelkezik, ami mellett nem kevesebb mint 4GB RAM memória és 32 GB belső tárhely található, ami microSD kártyával akár 2 TB-ig növelhető. Hatalmas számok, amik akár egy notebooknak is becsületére válnának. A kijelző 5.3 „-os, QHD felbontású. A hátlapon egy 16 megapixeles, illetve egy másik, 8 megapixeles kamera található, az ultraszéles látószög miatt. Az előlapon szintén van egy 8 megapixeles kamera. A hátlapon ujjlenyomatolvasó van, a töltésről és adatátvitelről USB Type-C csatlakozó gondoskodik. Az akkumulátor 2800 mAh-es, a fedélzeten pedig az Android 6.0 található.

Samsung

A Samsungnak, úgy látszik, bejött az edge irány, a Galaxy S7-es szériája is megkapta a lekerekített verzióját. A S7 és S7 Edge megjelenése kicsit változott, de a lekerekített design alapvetően követi az eddigi irányt. Belül, ahogyan a Samsungtól már megszokhattuk, régiónként más chippel találkozhatunk. Qualcomm Snapdragon 820-as chipje, vagy a Samsung saját gyártású Exynos 8890 a központi egység. A memória az LG G5-höz hasonlóan 4 GB, a háttértár pedig kiépítéstől függően 32 vagy 64 GB. Akinek ez még mindig nem elég, annak sem kell csalódni, a Samsung visszahozta modelljébe a microSD kártyás bővíthetőséget. Az S7 és S7 Edge műszakilag azonos, csak kijelzőben (S7 – 5.1″, S7 Edge – 5,5″) illetve akkumulátor kapacitásban (S7 – 3000 mAh, S7 Edge – 3600 mAh) térnek el.

Samsung_Galaxy_S7_S7edge

A Samsung is hozta a maga Always On display megoldását, tehát az értesítések miatt itt sem kell a telefont bekapcsolnunk. Emellett említést érdemel a telefon vízállósága (IP68 szabvány), ami elvileg 1 méteres vízben 30 percig bírja. Gyakorlatilag persze általában csak egy pár másodpercet kéne kibírnia a wc-ben vagy a mosogatóban 🙂

Alcatel

idol

Az Alcatel 3 új telefont és egy új megjelenést hozott. Az új logójuk mellett dobták a nevükből a OneTouch-t, így már csak simán Alcatel az okostelefon márka neve.

Az Idol 4S (a telefon névválasztáson még van mit csiszolni) a márka csúcsmodelje jelenleg. A készülék 5.5 hüvelykes, 2560 x 1440 felbontásképes telefont kapott. A fémborítás és üveghátlap alatt Snapdragon 652-es 8 magos processzor és 3 GB RAM memória található. A tárhely 32 GB, de akinek ez kevés, az microSD kártyával bővítheti. A képek készítéséről a hátlapon egy 16 megapixeles, 4K felvételre alkalmas kamera, illetve egy 8 megapixeles előlapi kamera gondoskodik.

Az Alcatel Idol 4 már olcsóbb mint nagy testvére a 4S. Megjelenése hasonló, szintén üveg hátlap, de kijelzője már „csak” 5,2″-es. Az IPS LCD panel teljesítményére azért panasz nem lehet, 1920 x 1080 pixelt képes megjeleníteni. A Snapdragon 617 nyolcmagos chipset mellett 2 vagy 3 GB RAM található kiépítéstől függően. Belső tárhelye csupán 16 GB, ami hamar szűkös lehet, de szerencsére microSD kártyával bővíthető. A hátlapon 13 megapixeles, az előlapon 8 megapixeles kamera található.

alcatelplus10

A Plus 10 egy Windows 10-t futtató hibrid eszköz. Ezen a piacon ez a készülék az első próbálkozása az Alcatelnek. 10,1″-os kijelzőt kapott 1280 x 800 pixeles felbontással, a teljesítményről egy Intel Atom x5 z8350-es chip gondoskodik (4 magos), mellé társul 2 GB RAM memória és 32 GB belső tárhely, ami bővíthető. A Plus 10 leválasztható billentyűzete WiFi hotspotként is működik, van benne egy normál és egy micro USB kapcsolat is. A videó átviteléréről egy microHDMI port gondoskodik. A billentyűzetben van egy 2580 mAh-ás akkumulátor, ami a tabletben lévő 5830 mAh-es fő akkumulátort tudja kiegészíteni. A készülék kapott ezen felül még 2 kamerát, és említést érdemel még a sztereó hangszóró is.

Huawei

Huawei-MateBook-3

Szintén Windows 10-es gépet mutatott be a Huawei is. A kínai gyártó hibrid készülék a Huawei MateBook nevet viseli. A gép egy 2in1 tablet, mely Windows 10-et futtat és leválasztható a billentyűzete az Alcatel Plus 10-hez hasonlóan. A készülékben egy 12 hüvelykes IPS panel található, ami 2160 x 1440 pixel felbontásra képes. Belső felépítése változatos, Intel Core m3, m5, illetve m7 processzorokkal lesz megvásárolható. A CPU mellett a RAM mennyisége is csak pénz kérdése, 4 illetve 8 GB-os változatokra lehet számítani. Belső tárhelye szintén lépcsőzetes, 128, 256 és  512-es SDD-kből lehet majd választani. Lesznek kiegészítők is, MatePen és MateDock. Ára 800-tól 1700 euróig terjedhet.

Szólj hozzá