Home Programok Zárd és nyisd Mac-edet a telefonod segítségével

Lusták és fura emberek mindig is voltak, és olyanok is akik, szeretnek kísérletezgetni a programokkal. Rám az összes felsorolt dolog passzol, így régóta kerestem már egy olyan programot, amivel automatikusan le tudom zárni a gépet, ha az asztalon hagyom, illetve távolról tudom vezérelni a zenét.

A MacID mindent tud, amit én szerettem volna, sőt még sokkal többet is. A iOS alkalmazás raádásul most ingyenesen letölthető két napig (ebből 1 már eltelt), szóval most még nem is veszíthetünk semmit a kipróbálásával.

Íme a MacID főbb opciói (OS X és iOS app együtt):

  • zene vezérlése (stop, play, előző, következő) iTunes és Spotify segítségével
  • TouchID támogatása
  • vágólap megosztása iOS és OS X között (végre)
  • feloldó minta touchpad segítségével
  • proximity szenzor alapú ébresztés
  • iOS notificition center widget
  • automatikus lezárás / nyitás bluetooth segítéségvel  (3 érzékenységi szint)
  • iPad támogatása

Ha el tudunk tekinteni attól, hogy az iOS app borzasztó színű, és a betűtípusa is rendszeridegen, akkor azt kell mondjam, hogy egy remek alkalmazással van dolgunk. Az alkalmazás egyébként több készüléket is támogat, így laptopunkat és asztali Mac-es számítógépünket is tudja nyitni – zárni.

A program működéséhez low energy-s bluetooth támogatás szükséges, a következő hardverekkel működik biztosan az app:

• MacBook Air 2011 és újabb
• MacBook Pro 2012 és újabb
• iMac 2012 és újabb
• Mac Mini 2011 és újabb
• Mac Pro 2013 és újabb

OS X app letöltése:

http://macid.co/get/

iOS app letöltés:

appstore

Hasonló cikkek

Szólj hozzá