Home Szoftver A Microsoft befektet a Cyanogen Inc.-be?

Az egyik legérdekesebb téma manapság az Android táján valószínűleg a tegnapi, amit a The Wall Street Journal szellőztetése indított meg. E szerint ugyanis a Microsoft azt tervezi, hogy 70 millió dollárral szállna be a Cyanogen Inc.-be. A Cyanogen ROM készítői ugyanis már régóta nem lelkes otthoni hackerek, hanem komoly céget húztak fel a ROM mögé.

A Microsoft nem az első nagyobb befeketetője lenne a vállalatlanak, de kétség kívűl az egyik legnagyobb név ma az informatikában, és ami a legfontosabb, a Google egyik nagy versenytársa több piacon is.

Kirt McMaster, a Cyanogen Inc. vezetője úgy nyilatkozott a napokban, hogy „megyünk, hogy elvegyük az Androidot a Googletől”. Ettől persze még messze vannak, de a cég operációs rendszere már 50 millió – eredetileg Google Androidot futtató – készüléken van ott. Folyamatosan tárgyalnak különböző gyártókkal, és valószínűleg egyre több olyan készülék is meg fog jelenni, amin a Cyanogen előre van telepítve (lásd OnePlus One, illetve egyéb indiai telefonok).

A Microsoftnak persze egyrészről nem biztos, hogy érdeke lenne saját rendszere (Windows Phone) ellen menni, de talán neki az is elég, ha tényleg kicsit ki lehet fogni a Google Android vitorlájából a szelet.

Szólj hozzá