Home Programok Megjelent a Facebook Lite

A Facebook alkalmazás rengeteg telefonon van már most is ott, de úgy látszik, ez a szám még nem elég a közösségi oldalnak, és még több felhasználót szeretnének. Most, talán kicsit meglepő módon nem előre mennek, hanem hátranéztek, észrevették, hogy milyen sok embernek van még régebbi Android-ot futtató készüléke, és hogy ők is szeretnék elérni a közösségi oldalt telefonjukról.

Nekik készült a Facebook Lite, ami egy a végletekig könnyített alkalmazás. Hogy mennyire, azt jól mutatja a mérete: 252KB. Igen, jól látjátok, éppen 1/4 megabyte méretben sikerült elkészíteni a Facebook appot. Így már biztos nem lesz gond a tárhely foglalása. Az alkalmazás egészen régi Androidot is támogat, 2.2-es készülékre már feltelepíthető (akik nem emlékeznének rá, ez volt a Froyo kódnéven futó Android). Az app egyébként tökéletesen működik ennél újabb készüléken és operációs-rendszeren is.

A Facebook célja egyértelműen az lehetett ezzel az alkalmazással, hogy a harmadik világban élő embereket is fel tudja kapcsolni a közösségi oldalára, azok is használhassák menet közben a Facebook-ot, akiknek csak ilyen szerény készülékre futotta. Jól látszik ez azon is, hogy hol érhető el jelenleg hivatalos az app.

A támogatott országok sora:

  • Bangladesh
  • Nepal
  • Nigeria
  • South Africa
  • Sudan
  • Sri Lanka
  • Vietnam
  • Zimbabwe

Az ázsiai és afrikai régión kívül jelenleg hivatalosan nem elérhető az app, de várhatóan a teszt időszak végén globálisan is hozzáférhető lesz. Aki ki szeretné itthon próbálni, az se keresedjen el, elég csak engedélyezni a telefon beállításaiban az ismeretlen forrásokat, és letölteni a Facebook Lite apk kiterjesztésű  állományát a telefonra. Ennek az egyik megbízható beszerzési helye az Apkmirror oldala.

A Facebook Lite egyébként szinte mindent tud, mint a nagytestvére. Láthajuk a saját és ismerőseink üzenőfalát, képeket posztolhatunk, csetelhetünk az online ismerőseinkkel, elolvashatjuk az értesítéseinket, stb.

 nexus2cee_unnamed-1_thumb7 nexus2cee_unnamed-3_thumb7 nexus2cee_unnamed-2_thumb7

Az app adatlapján ne a Google Play Store gombra menjünk, hanem a letöltésre, majd fogadjuk el, hogy a készülék elég sok szolgáltatásához hozzá fog férni az app. Ennyi, máris ott a Facebook Lite a készülékünkön.

 

Hasonló cikkek
1 hozzászólás to this post

Szólj hozzá