Home Hardver Kerek előlapos Alcatel okosóra

Az Alcatel másodvirágzását éli, és úgy látszik, nem akar lemaradni az okosóra vonalról sem. Amit eddig az Alcatel telefonokról megtudhattunk az utóbbi években, az az, hogy megfelelő minőségű, és teljesítményű készülékeket elérhető áron biztosítanak. Ez pedig a mai világban elég fontos, a vásárlók eléggé árérzékenyek.

Az okosóra piac még csak most kezd kibontakozni, a Pebble elindított valamit, de még nem látni pontosan, hogy mi a megfelelő út. Az Apple Watch az év első felében fog megjelenni, és várhatóan azért ahogy a telefonoknál, úgy az óráknál is egészen más ligában fog indulni. De vissza az Alcatel órájához. A nevén nem gondolkoztak sokat, egyszerűen csak Watch-nak hívják. A készülék érdekessége szoftveres téren az, hogy nem a Google Android Wear rendszerét futtatja, hanem saját rendszert készítettek az Alcatel mérnökei, ami One Touch Watch-ra hallgat. És hogy miért nem álltak be az Android Wear mögé? Talán azért, mert nagyobb piacot szerettek volna lefedni, ugyanis az Alcatel órája a saját rendszerének hála iOS és Android készülékekkel is párosítható.

A Watch 1,22 hüvelykes (majdnem teljesen) kerek kijelzőt kapott, ami érintés érzékeny, így sok vezérlőgombot nem kapott a készülék, csupán egyet, a jobb oldalára. Azért csak majdnem, mert az aljából levágtak egy kicsit. Az óra egyébként egészen strapabíró szerkezetnek tűnik, hiszen megkapta a IP67 szabványú csepp- és porállóságot. Szenzorok terén sem áll rosszul az Alcatel órája, kapott beépített pulzusmérőt, de a gyorsulásmérő és az iránytű sem maradt ki. Az órán megtalálhatóak lesznek a szokásos fitnesz appok Alcatal verziói, képes átvenni a telefonok értesítéseit, és akár finom rezgéssel jelzi, hogy messze került a telefontól. Számomra az egyik „legokosabb” megoldás az órán, hogy a szíj végébe építettek egy apró USB csatlakozót, így könnyén töltőre tehetjük bármikor.

10891729_790221257691150_7325217968482819218_n

A Watch 4.0-ás Bluetooth segítségével kommunikál, ennek megfelelően Android 4.3, illetve iOS 7 feletti rendszereket futtató készülékkel lesz párosítható. Az Alcatel több napos üzemidőre számít, de azért ez csak akkor derül ki, ha lesz egy rendes, átfogó teszt az óráról. Az első információk alapján az Alcatel órája 150 dolláros induló árral került a boltok polcaira.

Egészen friss hír, hogy az ALCATEL ONETOUCH WATCH megnyerte a leghordhatóbb okosóra díjat a 2015-ös CES-en. Az Alcatel Facebook oldalán egyébként megtudtuk azt is, hogy idén itthon is forgalomba kerül az óra, pontos dátumot viszont egyelőre nem tudtak mondani.

Hasonló cikkek

Szólj hozzá