Home Hírek Kipucolja a Windows Phone Storet a Microsoft

Régi adósságát kezdi el törleszteni a Microsoft, kitakarítja az alkalmazásboltját. A Windows Phone ökoszisztéma első problémája induláskor a kevés alkalmazás volt, ami idővel egyre inkább abba a problémába ment át, hogy kevés volt a „minőségi” app. Vagyis jobban mondva, sok volt a kétes, átverős, gyenge minőségű alkalmazás, amelyek általában a pénzlehúzásra mentek. Ennek próbál véget vetni a cég, és kicsit emelni az alkalmazásbolt minőségét.

Az elmúlt napokban a cég közel 1500 ilyen kétes, félrevezető alkalmazást törölt. Ez persze nem végső megoldás, új kritériumokat vezettek be az appok publikálásához, hogy a hasonló helyzeteket el tudják kerülni. Az egyik ilyen új dolog, hogy az alkalmazás nevének és ikonjának is egyértelműnek kell lennie, és meg kell különböztetni a hasonló appoktól (ez mondjuk annyira alap, hogy nem is értjük, eddig miért nem volt így…). Persze megvan az oka annak, hogy miért van ennyi félrevezető app. Sokszor hiányzik a fő alkalmazás, hiszen a Windows Phone-ra még mindig sokan nem tekintenek úgy, mint célplatform. A hivatalos alkalmazás helyét pedig vagy jóhiszemű fejlesztők próbálják meg pótolni, tényleg működő alkalmazással, de az is előfordul, hogy átverős appokkal próbálnak pénzt kiszedni a hiszékeny felhasználókból.

Szólj hozzá