Home Teszt Teszt: Koobe X8 slim nav&call

Régóta nem volt a kezem között hosszú távon tablet, ezért kifejezetten örültem, amikor a Koobe Magyarországnak hála kezeim közé kaparinthattam egyet. Hamar visszajöttek azok a gondolatok, és helyzetek, amikor igen is jó dolog, ha az embernek van otthon, vagy a táskájában egy ilyen eszköz. Persze a tabletek felfutása lassan megállni készül, de még mindig az egyik, ha nem a legnépszerűbb számítástechnikai eszközök közé sorolhatóak. Ezt főleg az elérhető árukkal, és sokoldalú felhasználhatóságukkal érik el. Az árskála persze széles, nagyjából 20 ezer forinttól 200 ezer forintig terjed, így igen széles vásárlóbázist tudnak megfogni maguknak. A Koobe X8 slim nav&call egyenesági leszármazottja a cég korábbi modelljének, a X8 Slim Quadrum-nak. A fő különbség a két készülék között az, hogy az utóbbiból hiányzik a SIM kártya hely.

Doboz, tartozék és a körítés

A Koobe X8 slim közel sem egy slim dobozban érkezik, meglehetősen magas, és kicsit meg is ijedtem elsőre, hogy a tablet is duci lesz. Szerencsére igazából a mellékelt kiegészítők, és a sallangok foglalnak helyet. Mi van a dobozban? Semmi érdekes, de a legszükségesebb kiegészítők szerencsére megvannak. Egy USB-s töltő, aminek a hálózati feje természetesen leválasztható, így akár a gépről is tudjuk tölteni a készüléket, vagy elérni annak tartalmát. Kapunk egy stereo headsetet, amit azért érdemes jobb minőségűre lecserélni, ha sokat használjuk. És a kedvencem, amit én annó azonnal elhagytam, egy micro USB – normál USB átalakító, hogy pendriveot, esetleg egeret vagy billentyűzetet kössünk rá, már ha elég perverzek vagyunk hozzá.

A Koobenál már megszokhattuk, hogy legtöbb terméke mellé jár virtuális ajándék, nincs ez most sem másképpen, 300 e-könyvvel ajándékozza meg a gyártó minden X8 slim nav&call vásárolóját.

 DSCF2297 DSCF2305

Elegáns előlap, szép króm csík. Csak az a hátlapi műanyag…

Külső

A készülék szerintem nagyon elegáns, és szép, és talán lehet rá mondani azt, hogy többnek néz ki, mint ami. Volt ismerős, aki azt hitte, hogy iPad van az asztalon. Ha egy fehér iPhonet melléteszünk, tényleg mintha testvérek lennének. Az előlapot uralja a kijelző, körülötte fehér a káva, és a legszélén van egy apró fém, krómszerű csík körben. A kijelző egyébként kifejezetten szép képet ad köszönhetően az IPS panelnek, és a betekintési szöge is megfelelő. A felbontása nem egy full hd, de ebben az árkategóriában ne is várjunk ilyesmit. Ennek ellenére hétköznapi embereknek tökéletesen megfelelő.

A kijelző alatt hiába keresünk fizikai gombokat, csak virtuális gombsort kapunk. Hogy ez előny, vagy hátrány, ki-ki maga döntse el, mindkét tábornak tudok igazat adni. Engem nem zavart a fizikai gombok hiánya, hamar megszoktam. A készülék felső részén találjuk a közelségérzékelőt, a hangszórót és az előlapi kamerát, illetve egy értesítési LED-et. Ez utóbbinak én nagyon tudok örülni, hasznos kis extra. Jelzi, ha értesítésünk jött, azt is, ha merülőben van az akkumulátor, és azt is ha 100%-ra sikerült feltölteni. A készülék bal oldalán van a három fizikai gomb, amelyek a bekapcsoló, és a hangerőt szabályozó gombok. Ezek picit lötyögősebbek, és hangosabbak, mint amit elvárnék egy ilyen – egyébként – szép és minőségi tablettől, de lehet, csak a teszt példányt cibálták már így meg. A készülékház tetején találjuk a jack csatlakozót, amibe ha belepillantunk, látjuk fényleni belülről a kijelzőt. Hogy ez feature, vagy bug, nem tudom, de nekem tetszik. Ha sötétben akarjuk beledugni a fülest a tabletbe, még jól is jön. A bal oldalon semmi érdekes nincs, a micro USB-t és a hangszórókat pedig lent találunk. Ez utóbbiak elrendezése is eléggé hasonlít egy iPad / iPhone készülékéhez. Na de hol a micro SD és a SIM kártya hely? A megfejtés a hátlap, a készülék tetején ugyanis van egy lecsúsztatható, sajnos fehér műanyag rész, ami mögött találjuk ezeket a dolgokat. Azért mondom hogy sajnos, mert enélkül rendkívül elegáns, és már-már prémium hátsója van a Koobe tabletnek, és a műanyag fedlap egyáltalán nem áll neki jól.

 DSCF2303 DSCF2301

Akár testvérek is lehetnének

Belső

A száraz adatok sok embert untatnak, sokaknak viszont ez az első, amit megnéznek egy készüléken, ezért nem hagyhatom ki a legfontosabb dolgok felsorolását:

  • kijelző: 1024*768 pixeles felbontású, 7,85” hüvelykes, IPS
  • processzor: 4 magos MediaTek MTK8389 (Cortex-A7 1,2 GHz)
  • grafikus gyorsító: PowerVR SGX 544
  • memória: 1 GB DDR3 RAM
  • beépített tárhely: 8 GB, micro SD-vel bővíthető
  • 3G 2100MHz, 2G 900MHz SIM-foglalat
  • FM rádió
  • AGPS
  • wifi: WiFi 802.11 B/G/N
  • bluetooth 4.0 low-energy
  • kamera: elől 0.3, hátul 2 megapixel

És hogy ez mire elég? A fedélzetén a kicsit korosodó Android 4.2-vel arra, hogy zavartalanul futtassa a legtöbb egyszerűbb 3D-s játékot, böngésszünk több tabot, vagy filmet nézzünk. A gyártó jó pár (egyébként ingyenes) appot előre telepít a tabletre, mint például a Mindig TV, Dimag reader, Fájlkezelő, Flash Player, YouTube kliens, Movie Studio, MX Player, Office Suite, Skype, Táblamagazin. Természetesen a Google Play elérhető a készüléken, de kedves apróság, hogy pár “must have” appot előre bekészítenek. Akinek nem kellenek, természetesen le tudja őket törölni, aki viszont nem egy letöltő géniusz (például az idősebb generáció) jó szívvel foghatja már elsőre is kézbe a tabletet, és veheti birtokba.

A Real Racing 3 nem fog azért futni rajta értelmes sebességgel, de például a CSR Classics, vagy a Subway Surfers gond nélkül elfut rajta. Az AnTuTu benchmark szoftverben valahol 13 ezer pont környékén tud hozni, ami nem is meglepő a belső hardvert figyelembe véve. Ez persze nem az élmezőny, de ne felejtsük el, hogy ez nem egy drága készülék. A játékok mellett remekül használható tartalom fogyasztásra, amire szerintem még mindig a tablet a legjobb eszköz. Digitális magazinok, RSS feed, ebook, böngészés, mind-mind olyan szórakozási lehetőség, amelyet a legjobb kényelemesen egy kanapéból vagy fotelből végezni. Sehol egy zajos ventilátor, vagy bugó gép. A 720p filmeket, sorozatokat gond nélkül vitte hálózaton keresztül, egyetlen apró hiba, hogy kicsit túl halk az eszköz, érdemes vagy fülhallgatóval, esetleg külső hangszóróval hallgatni a filmeket. A GPS jól teszi a dolgát, jobban és gyorsabban talál jelet, mint a hasonló árkategóriában induló kínai okostelefonok.

 DSCF2307 DSCF2304

Kamera

Ami nincs. Persze van, előlapi és hátlapi, de jobb nem is komolyan venni őket. Egy táblagépre nem azért kerül fényképező, mert képeket akarunk vele készíteni, így felesleges is összehasonlítani akár csak a zsebünkben lévő telefon kamerájával. Arra kell, hogy ha videótelefonálni akarunk, a másik személy lássa az arcunkat (vagy valami hasonlót).

Konklúzió

Akkor most megéri? Azt gondolom, a Koobe X8 Slim jó árban van. Aki 44 ezer forintot szeretne egy 3G kapcsolattal is rendelkező táblagépet (mert nem akarja, vagy nem tudja a telefonjának az internetét megosztani), annak jó és értelmes választás. Aki nem használja ki a 3G modem rejtette lehetőségeket, annak lehet kicsit teljesítményéhez képest drága, hiszen ennyiért már egy Galaxy Tab is megvásárolható, aminek hasonló a mérete, de mégsem MediaTek chipset van a borítás alatt. Az akkumulátorról még nem is beszéltem, nagyon jól bírja a nyüstülést. A hálózatról megtekintett film után még bőven volt benne szufla, pedig biztos vagyok benne, hogy 40-50% körül volt az akkumulátor, amikor nekiálltam megnézni a filmet. A kamera nagyon gyenge benne, viszont minden más hardver eleme bőven jó az árához képest. A kijelző nagy kedvencem lett, mert igazán szép és tiszta képet ad. Jó olvasni rajta a szöveget. A hangerő lehetne jobb, és a hátlapi műanyagért is kár, bár ettől eltekintve kategóriájában még mindig az egyik legszebb, és legelegánsabb megjelenése van.

Tetszett:

  • elegáns megjelenés
  • jó anyaghasználat, és összeszerelés
  • kijelző
  • jó ár / teljesítmény
  • akkuidő
  • értesítési led

Nem tetszett:

  • gyenge hangerő
  • gyenge minőségű gombok oldalt

A teszt készüléket a Koobe Magyarország Kft. biztosította számunkra.

Szólj hozzá