Home Hírek Android Wear: a viselhető operációs rendszer

A Google tegnap bejelentett új operációs rendszere, az Android Wear viszonylag a semmiből jött, kicsit meglepetés, ám mindenképpen hiánypótló dolog. Az Android Wear az Android operációs rendszerének egy kifejezetten hordható eszközökre szánt, módosított verziója. A három nagy és mondhatni régi motoros tech óriás közül (Apple, Microsoft, Google) a keresős cég lépett elsőnek az okos órák piacán.

A piac egyébként már most fragmentálódik, hiszen a trendet kirobbantó Pebble saját megoldással operál, a Samsung pedig éppen a hetekben mutatta be új okos óra szériáját, amiken már az Android helyett a saját fejlesztésű Tizen operációs rendszer fut. A Google talán még időben lépett, és ha a telefonoknál sikerült a semmiből vezető platformot építenie, itt is van rá esélye.

Na de mi is pontosan az Android Wear. Ha gyorsan akarjuk definiálni, akkor a karunkon hordott Google Now. A cég eddig is jól működő helyzet érzékeny szolgáltatása ugyanis az Android Wear központi magja, főbb funkciónak megvalósítója. A Now szolgáltatásai a telefonokon (és a Google Glass-on) eddig is elérhetőek voltak, most ezek a friss információk már a karunkon is megtalálhatóak. A Google természetesen az óra méretéhez igazította az alkalmazást, az értesítések tömörök, és éppen annyi információt hordoznak, amennyi egyrészt kifér az órára, másrészt amennyi szükséges. A Now mellett természetesen a ma szintén trendi fitnesz funkciók is – korlátozottan ugyan, de – elérhetőek az órán. A készülékre egyébként természetesen saját alkalmazások fejleszthetőek, egyedi megoldásokkal támogatva, így ha egy gyártó komolyabb fitnesz támogatást szeretne órájába szerelni, majd azt működtetni, az is megoldható.

Moto-360-Android-Wear

A Moto 360, amely elegáns kör alakú design kapott.

Az Android Wear természetesen szorosan együttműködik a telefonnal, így nemcsak a Google Now értesítéseket tudja megjeleníteni, hanem a többit is, legyen az SMS, Hangouts üzenet vagy bármi egyéb. Ami érdekes, hogy a videók alapján egyelőre nincs dedikált gomb, vagy virtuális billentyűzet az órán. A fő irányítást a hangunk adja (ezen már jó ideje dolgozik a Google, és úgy tűnik, lassan tényleg felnőtt korba lép), emellett a kijelzőn különböző irányba „swipe-olva” tudunk még interakcióba lépni. Ez persze gyökeresen különbözik az eddigi megoldásoktól, van számos előnye, és valószínűleg hátránya is. (Nyelvek támogatása, korlátozott használat zsúfolt helyen, stb.)

A rendszerhez tartozó dokumentáció, valamint a Developer Preview fejlesztői környezet és szoftver már elérhető, szóval bárki nekiugorhat alkalmazásokat és szolgáltatásokat tervezni az Android Wear-re. A szoftverrel együtt két gyártó máris „kész” terméket jelentett be, az LG G Watch-ot, illetve a Motorola Moto 360-at. Az órák tekinthetőek referencia daraboknak, hiszen valami új hardver és szoftver kombinációnak első példányai, ám a Nexus márkanevet egyikük sem kapta meg.

A két gyártó mellett természetesen mások is érdeklődnek a Google új rendszere iránt, mint például a HTC, Samsung vagy az ASUS. Abban biztosak lehetünk, hogy hamarosan lesz miből választani, ha valaki okos órát szeretne, a kérdés persze az, hogy ez a kiegészítő megérett-e már arra, hogy beépüljön a mindennapi életünkbe úgy, mint az okostelefonok, vagy még mindig egy futurisztikus geek kellék lesz az érintőkijelzős és beszédfelismerő óra.

Szólj hozzá