Home Hack Sailfish OS hamarosan Android készülékeken

A Sailfish OS a Jolla platform operációs rendszere, amelyet a Nokia volt dolgozói hoztak létre, a finn cég korábbi, MeeGo rendszerének hagyatékából. A Jolla startjára és az első saját készülékének megjelenésre sokáig várni kellett, és az idő nem kedvezett a projektnek. Amikor bejelentették a készüléket és vele együtt a saját rendszert még élvonalbeli hardverről beszéltek, mára ez azonban messze van a csúcskategóriától.

Az OS pedig annyit nem tud hozzátenni, hogy kellően vonzó legyen, sőt igazából vannak még olyan alapvető hiányosságok (mint például naptár szinkronizáció), amely fontos lenne, viszont a jelenlegi nagy mobil platformok közül mind tudja. A Jolla mint friss rendszer természetesen nem indul bőséges alkalmazásválasztékkal sem – ezen az Android appok futtatásának lehetősége sokat lendíthet előre – bár ez utóbbi inkább félmegoldásnak mondható.

Ami igazán meglepő bejelentés volt, az az, hogy Tomi Pienimäki a Jolla első embere egy friss interjúban elmondta, a Sailfish OS elérhető lesz önálló ROM formájában, amely így androidos készülékeken kipróbálható lesz. Így talán aki már unja a Google zöld robotos operációs rendszerét, költségek és kockázat nélkül próbálhat ki egy merőben új és más dolgot mobiltelefonján. Ez talán később egy kicsi lökést adhat a Jolla-nak. Sajnos időpontokat a Sailfish OS „megnyitásával” kapcsolatban nem közöltek, csupán annyit hintettek még el a sajtóban, hogy az OS telepítése egyszerű lesz.

Mi mindenesetre szurkolunk a Jollának és a Sailfish OS-nek, és ha bármi fontosat hallunk ígérjük, szólunk.

Szólj hozzá