Home Hardver Bemutatták a Galaxy S4-et

Magyar idő szerint tegnap éjfélkor / ma hajnalban volt a Samsung UNPUCKED rendezvénye Amerikában, amit az interneten keresztül több százezren követtek. A dél-koreai cég minden eddiginél nagyobb felhajtást hozott össze az új zászlóshajójának. Pár hónap alatt kiderül, hogy vajon a közönség is annyira el lesz-e ragadtatva tőle, mint ahogy ők.

Az alapkoncepció és a kinézet nem sokat változott. Végy egy nagy telefont, egy még nagyobb kijelzővel mint előtte, zsúfold tele technológiai újdonságokkal és add el. A Galaxy S4 megjelenésében a közvetlen elődre emlékeztet, bár ezt a kiszivárgott képek és videók alapján már nagyjából sejthettük. A készülék külső méretei nagyot nem változtak, a 136,6 x 69,8 x 7,9 milliméteres méretek mellé 130 gramm súlyt sikerült összehozni a mérnököknek. A borítás polikarbonát, amely egyelőre fehér és fekete verzióban lesz elérhető.

A kijelző méretét is jól megtippelték a tech blogok, a Galaxy S4 4.99 hüvelyk átmérőjű Super AMOLED kijelzőt kapott. A méret már – már feszegeti a telefon határait, és inkább a phablet kategóriába illik. A pixelsűrűség (már ha érdekel ez valakit egyáltalán) 441 dpi lett, a felbontás pedig értelemszerűen Full HD. A megjelenítő védelméről a Gorilla Glass 3 gondoskodik, így aki nem dobálja a telefont, vagy nem hordja közvetlen a kulcsai mellett, elfelejtheti a kijelzővédő fóliát.

galaxy_s4_black

Lássuk a vasat a borítás alatt. Érdekes módon a készülék belseje függ a régiótól, Qualcomm Snapdragon S4 Pro vagy egy Exynos 5 Soc lehet a központi egység. Utóbbi, amely Exynos 5 octa néven is ismerős lehet, négy 1,8 GHz-es órajelen futó Cortex-A15 és négy 1,2 GHz-es Cortex-A7 magot, valamint egy PowerVR SGX-544MP3 grafikus gyorsítót tartalmaz. Tehát összesen 8 CPU áll a telefon rendelkezésére. A processzor mellé  2GB LPDDR3 tipusú RAM-ot tettek a mérnökök, így várhatóan memória hiánnyal sem kell küzdenünk. A telefon beépített tárhelye kiviteltől függően 16, 32 vagy 64 GB lehet. Akinek ez sem elég, természetesen microSD kártyával tovább tudja bővíteni.

Érzékelők terén talán még nem volt ilyen gazdagon felszerelt telefon:

  • accelerométer
  • digitális iránytű
  • közelségérzékelő
  • giroszenzor
  • barométer
  • IR gesztusérzékelőt
  • hőmérséklet- és páratartalom-szenzor

A hatalmas kijelző egyébként a hírek szerint kevesebbet fogyaszt elődjeinél, így a 2600 mAh kapacitású akkumulátor vélhetően elég lesz egy zűrős napra is.

galaxy_s4_white

Természetesen a hardver mellett manapság már a szoftverrel is durrantani kell valamit. Ahogy a HTC One esetében láthattuk, komoly szerep hárul a szoftverfejlesztőkre, akiknek évről évre valami újat kell mutatniuk. A Galaxy S4 természetesen hoz pár újdonságot, lássuk ezeket:

  • Knox biztonsági megoldás: két fiókot hozhatunk létre a telefonon, amelyek között nincs átjárás. Ez főleg a vállalati szektorban jöhet jól.
  • Dual camera: egy időben rögzíthetünk videót a hátlapon és az előlapon található kamerával (hátul egy 13 megapixeles, elől pedig egy 2 megapixeles modell van
  • Drama shot: rövid idő alatt több mint 100 képet készít a készülék, majd ezt  ‘time lapse’-szerű felvétellé konvertálja
  • Sound & Shot: a fénykép készítésekor a hangot is rögzíti a készülék
  • CinemaPhoto: az internetről már jól ismert gif-ek, amikor csak a kép egy része van mozgásban, a többi nem
  • Eraser: használatkor több képet is készít a telefon, és a mozgásokat automatikusan kiszűri belőlük
  • S Translator: hang és szöveg alapú fordítás 9 nyelv között
  • S Voice Drive: hang alapú irányítás
  • Air Gesture: a kijelző érintése nélkül végezhetünk el bizonyos dolgokat (hívás fogadás, lapozás)

A Galaxy S4 327 szolgáltatónál, 155 országban, április végétől lesz kapható.

Hasonló cikkek
3 hozzászólás to this post

Szólj hozzá