Home Szoftver Itt a Windows Phone 7.8 (Frissítve)

Hosszú várakozás után végre, úgy tűnik, tényleg elérhetővé vált a frissítés a 7.5-ös készülékekre. A hírek január végét említették korábban, és nem is tévedtek a spekulánsok, több portálon is lehetett olvasni, hogy bizony-bizony megjött az új rendszer.

Az első készülékek között voltak a Nokia korábbi, 7.5-öt futtató modelljei (minden Lumia megkapja egyébként ezt a frissítést), de már más gyártó készülékeire is elérhető a 7.8-as rendszer. Az említett készülékek között voltak az LG Optimus 7, a HTC Radar, illetve az Omnia 7 is. Fontos elmondani, hogy nem biztos, hogy minden készülék egyidőben megkapja, aki türelmetlen, esetleg próbálja a net-megszakítós módszert (kipróbáltuk működik), a türelmesebbek pedig várjanak.  Akinek nem jön össze a netmegszakítós módszer, megpróbálhatja ezzel a külső programmal leszedni a friss verziót. Nem próbáltuk, nem teszteltük!

A Windows Phone 7.8 fontosabb újdonságai:

  • új főképernyő, átméretezhető, 3 méretű csempékkel
  • kibővített téma szín lehetőség
  • kibővített lock screen lehetőségekekkel
  • Windows Phone Marketplace és Xbox Live támogatás új országokba
  • további OS finomítások
A frissítési kép (ide egyébként mi 2 frissítés után jutottunk el):

20 hozzászólás to this post
  1. Kipróbáltam a külső programmal való frissítést egy HTC HD7-esen, mert ugye arra hivatalosan még nem adták ki, és a HTC sem nyilatkozott arról, hogy kijön-e, vagy ha igen, mikor.
    Ez viszont tökéletesen működik miden, köszi a cikket!!!

  2. Üdv

    Bocsi az hülye kérdésért, de én most vettem egy Lumia 610-est, ami ugye WP 7-es teló.
    És ha most felteszem rá ezt (vagy legalább is megpróbálom feltenni) a 7.8-at a külső program segítségével akkor a teljes szoftver angol lesz??Vagy csak az újdonságok amik ezzel a frissítéssel jönnek??

  3. Nekem csak a 7.10.8779.8-as verziót rakta fel, és utána nem akarta folytatni…nem szükséges frissíteni, hiába húzgáltam ki az utp-kábelt 20x …..miért?

  4. Sziasztok!

    Lamborghini! Nekem is HD 7-esem van, fuggetlen, és netmegszakitos fenit modszerrel semmi..
    Külső program alatt a zune-t érted?
    Én vagyok béna, vagy nem kapom el az ütemet? 🙂

  5. Sziasztok!
    Ez a módszer nagyon tuti:) Ezer köszönet!
    8773
    8779
    8783
    8858.136
    Nekem így jöttek sorban, és frankó lett.
    Üdv!

    • megvan a kulso programos link, csak vak voltam..
      Ez jailbrake-es telora megy fel nem?
      Házilag van e rá mód hogy megcsinalja az ember, illetve teloszamokat fel lehet e tolni a pcre elötte vhogy?

      • Bármilyen telefonhoz jó, mert a gépen kell futtatni a programot. Nem kell semmit lementeni kézzel, mert nem bántja az adatokat a frissítés folyamata. De ha biztosra akarsz menni, akkor a Zune-ból próbáld meg először a frissítést, ne a külső programmal.

  6. HAli nekem is l 800 asom van nekem se frissít hiába huzogatok..xD 7.1.8779.8 am van..
    és egy hibüzi hogy nem kapcsolódik a nethez… segítsetek fontos lenne :6

    • pontosabban ezt => „” most nem lehet frissíteni próbálja meg késöbb!
      Nem sikerült kapcsolatot létesíteni a frissítési szolgáltatással
      stb.””
      tényleg segítsen valaki mert már 2 napja húzogatom netet.. egyszer talált de nem dugtam vissza a netet… -.-„.. azóta semmi.. 🙁

  7. Hallani arról, hogy leállították a 7.8-os frissítését, mert vannak vele apró hibák. Pl a livetitle néha túl gyorsan frissít, vagy egyszerűen kifagy. Elképzelhető, hogy ezért nem talál neked frissítést.

        • Én ma kaptam értesítést 2 frissítésről.. lekaptam és most 7.10.8862.144-em van..
          igen megy a csempe és + ok is :PP szal most fullos lett 🙂

  8. Üdv! Nekem omnia m van es azt írja hogy nem szükséges frissiteni a telefont 7.10(8773)
    Próbáltam mar netmegszakitassal es külső progival is de nem jó

    • Nekem se akarta ..először.. én pl leszedtem a zune.t és raktam fel egy másikat.. és úgy a 6. net megszakítás után aratott 🙂 remélem segít 🙂

  9. hali lenne egy olyan problémám hogy frissítettem az omnia 7-esemet a 7.8 ra zune -al
    és azóta az üzenetekből nincs facebook chat lehet ezt valahogy orvosolni ?

Szólj hozzá