Home Programok Alkalmazások nőknek

Kicsit szeretnénk kedveskedni a női felhasználóknak, akik nemcsak költéseiket vagy napi teendőiket szeretik vezetni és erre a számukra megfelelő alkalmazást meg is találják, de havi menzeszüket is folyamatosan „nyilvántartják”. Természetesen erre is találunk nem egy appot, melyekből párat bemutatunk most.

Az első a Happy Period névre hallgat, melynek ugyan csak a Lite verzióját használom, de számomra még ez is több, mint kielégítő. Az alap funkción – azaz a ciklusunk első napjának beállításán – kívül egyéb információkat is megadhatunk és kaphatunk. Belépve a Summary-t láthatjuk, melyen az aznap, a következő ciklus kezdetének várható időpontja, a ciklus átlagos hossza, menzesz átlagos hossza is látható, illetve egyéb feljegyzéseink is itt érhetőek el. Lapozva a teljes naptárhoz jutunk, melyen különböző színnel automatikusan jelzi az applikáció az aktuális eseményeket. Még egy kis jelmagyarázat is segít nekünk, hogy pontosan tudjuk, mikor mi várható. Ha szeretnénk a részleteket visszamenőleg megtekinteni, a History fülön tehetjük ezt meg. A kalendár egy adott napjára ugorva be tudjuk állítani, hogy az-e ciklusunk első napja, esetleg intim pillanataink voltak (ez valószínűleg akkor nyer értelmet, ha erre specifikusan rákérdez egy orvos, vagy gyermeket tervezünk), szedünk-e fogamzásgátlót. Ami plusz infó lehet, és szerintem elég hasznos is, hogy jellemző hangulatunkat is meg tudjuk adni, valamint a ciklussal járó tüneteket is feljegyezhetjük. Megadhatjuk súlyunkat és hőmérsékletünket, és akár naplót is vezethetünk.

  

Véleményem szerint ebben az alkalmazásban minden megtalálható, ami ahhoz kellhet, hogy valaki alapvető információkat vezessen női ügyeiről, vagy akár előre tervezzen ezek alapján. A teljes verzió 710 Ft-ért megvásárolható a piactéren.

Hasonlóan működő és jó alkalmazás a Period Tracker, mely ugyanúgy tartalmazza a ciklusra vonatkozó feljegyzéseinket, adatainkat, illetve különböző grafikonokon is megnézhetjük ezeket, a beállításoknál pedig itt is beállíthatóak értesítések, jelszóvédelem, megjelenés, sőt, adatainkat akár emailben exportálhatjuk is egy megadott címre. Ami emellett az alkalmazás mellett szól, az az ingyenessége, hiszen ugyanazt tudja, mint a Happy Period, viszont nem kerül semmibe letölteni a marketből.

   

A legnagyobb csalódást számomra a Women’s Calendar, mely ugyan szintén ingyenes, de semmit nem tud. Konkrétan egy naptárból áll az app, melyen adott napra beállítható a ciklus kezdete, de már az sem, hogy abból a menstruáció meddig tartott, vagy hogy milyen tünetekkel járt. Az ovuláció idejét zöld színnel jelöli ugyan, de többet ne várjunk ettől az alkalmazástól. Akinek ennél több nem is kell, annak viszont egy egyszerű és könnyen átlátható, kezelhető alkalmazás áll rendelkezésére.

 

 

 

Hasonló cikkek

Szólj hozzá