Home Programok Magyar alkalmazások a Samsung jóvoltából

A héten megtartott budapesti sajtótájékoztatón jelentette be a Samsung, hogy saját alkalmazáscsomagot készül piacra dobni itthon, amely összesen 15 Androidos app-ból fog állni. 

A sajtótájékoztatón kötelező jelleggel elhangzott az, hogy a cég az idei év második negyedévében globálisan átvette a vezetést a mobiltelefonok versenyében, és hasonló jó eredményekről számolhat be az okostelefonok piacáról is. Ezt csak úgy tudták elérni, hogy nagyon széles kínálattal rendelkeznek – erről már párszor mi is beszéltünk, lásd az S3 Mini -, illetve ezzel a kínálattal egyúttal lefedik a teljes árskálát is. Hogy pozíciójukat meg tudják tartani, saját véleményük szerint is figyelmet kell fordítani az alkalmazásokra, a hardverek készítése mellett.

Bár itthon még van mit fejlődnie az okostelefon piacnak, az újonnan értékesített telefonok fele már valamilyen smartphone. A saját alkalmazáscsomaggal azt szeretnék elérni, hogy a magyar vásárlókban erősítsék meg a márkatudatosságot. Arra is kitérték, hogy a 15 app-ot nem ők találták ki, hanem a fejlesztők által végzett helyi kutatások, valamint a cég Facebook rajongóinak segítségével.

PocketGuide

 

A PockerGuid nem egy új fejlesztés, sokkal inkább egy licencelés a Samsungtól. A Samsung mobilokat használók ugyanis ingyenesen letölthetik az appot, amiben elérhető minden magyar városnéző túraprogram, illetve egy szabadon választott várost is megszerezhetnek ingyen a felhasználók.

Port.hu Kiállítás

A port.hu mindenki számára jól ismert tv műsort (is) szolgáltató már nemzetközi oldal. De nemcsak ezzel foglalkoznak, a szórakozás más területeire is szentelnek figyelmet. Az új app például a magyarországi állandó, illetve időszakos kiállításokról fogja informálni a felhasználókat.

MTVA Médiatár

Az MTVA szintén egy „húzónév” lehet az alkalmazások között, hiszen elképesztő mennyiségű tartalommal rendelkezik. Az alkalmazásban rengeteg film, sorozat,  és mese archívuma található meg, sőt még a rádióadások teljes hanganyaga is elérhető.

VinCe Bor és VinCe Gasztro 

 

Az alkalmazások segítségével a felhasználók különböző jellemzők alapján tudnak keresni a borfajták között, így a borban tájékozatlanabbak is kedvükre válogathatnak a borok között.  A menüválasztékot pincekereső, boresemény-ajánló és étel-bor párosító funkciók gazdagítják.

Amint említettük 15 szoftverrel készül a Samsung, lesz még közte sporthíreket szállító app, de esküvő szervezést, illetve babavárást segítő szoftverrel is készülnek a fejlesztők. Az alkalmazások ingyenesen csak Samsung készülékre, és azon belül is csak az Androidos okostelefonokra lesznek elérhetőek október közepétől, folyamatosan. A szoftverek más készülékekre is telepíthetőek lesznek, ám ott már fizetni kell érte a felhasználóknak. A futtatáshoz az első hírek szerint minimum  Android 2.3 szükséges.

Hasonló cikkek
1 hozzászólás to this post

Szólj hozzá