Home Hírek Saját márkás telefonnal készül a Microsoft?

Egy Microsofthoz közeli elemző szerint a redmondi cég a saját márkás táblagép után arra készül, hogy belépjen az okostelefonok hardverpiacára is.

A Nomura elemezője szerint a cég már tárgyalásokat folytat egy mobilgyártóval arról, hogy ők adják a hardvert a Microsoft féle mobilhoz, amin természetesen a héten bemutatott Windows Phone 8 teljesítene szolgálatot.

A Microsoft nem cáfolta, de nem is erősítette meg a pletykákat. A sajtószóvivő csupán annyit mondott, hogy bíznak abban, hogy még idén megjelenik a társaság új Windows Phone rendszere – aminek a premierjét egyébként őszre tervezik. A cég egyelőre nem tudott maradandót alkotni az okostelefonok piacán. A Windows Mobile-t túl sokáig hagyta életben,  a Windows Phone pedig akkor került a piacra, amikor azt már uralta az Android és az iOS. A szálakat a – piacon szintén bukdácsoló – Nokiával fűzte szorosra a cég. Minden azonban egyelőre csak szerény, 2 százalékos piaci részesedést jelent. A hardvergyártás ezen részlegétől az MS eddig távol tartotta magát (webkameráktól, billentyűzetektől és az egerektől most tekintsünk el), pedig az Apple példáját látva abban van az igazi pénz. A Surface után – ami a cég első saját márkás táblagépe lesz – logikusnak tűnhet, hogy az okostelefonok közé is bedobja a saját márkájú modelleket.

Egyszer már próbálkozott a Microsoft saját telefonnal, a Kin azonban óriási bukta volt, és pár hónap alatt az egész projektet lehúzták a WC-n.

(forrás: portfolio.hu)

 

Szólj hozzá