Home Hardver Egy lehetséges trónfosztó – Huawei Ascend P1

Két olyan készüléket mutatott be a kínai gyártó a CES-en, amelyeknek minden adottsága megvan arra, hogy a jelenleg top készülékeket háttérbe szorítsa. Úgy látszik, a Huawei egyre komolyabban veszi az Android készülékek gyártását, és úgy érzi, van még mit lecsippenteni a konkurens gyártók piacából.

A két telefon a Ascend P1 és az Ascend P1 S, amelyek mind megjelenésben, mind belső tartalomban felveszik a versenyt a Samsung vagy a HTC üdvöskéivel. A készülékek szívét a Texas Instruments legerősebb chipjei alkotják, ami garancia arra, hogy villámgyors legyen a felület.

A P1 illetve, a P1 S csak méretben és az akkumulátoruk teljesítményében különböznek. A sajtóközlemények alapján a P1 S szerényen a világ legvékonyabb okostelefonja lett, ugyanis mindösszesen 6.68 milliméter „vastag”. Ezzel az eredményével a Motorola Droid RAZR-t és a Samsung Galaxy S II-t is lekörözi. Érdekes módon a P1 kisebb akkumulátort kap (1670 mAh), és egyben vastagabb is lesz, ami várhatóan az árára is jótékony hatással lesz. A vékonyabb verzióba a kínai mérnökök 1800 mAh-ás teljesítményű telepet passzíroztak be. Mindkét készülékben Super AMOLED kijelző található, amely már több telefonban is bizonyított. A 960×540-es felbontású, 4,3 hüvelykes érintőkijelzőt Gorilla Glass védi a karcolások elől. A képek készítéséről egy 8 megapixeles dupla LED vakus kamera gondoskodik, amely full hd vidót is képes rögzíteni. Került kamera az előlapra, a videótelefonálásokat egy 1.3 megapixeles modellel bonyolíthatjuk le. A központi egység a már előbb említett Texas Instrument által gyártott  SoC a TI OMAP 4460, amely 1.5Ghz-es működik és nem meglepő módon dual-core, azaz két központi mag található meg benne. A teljesítményről emellett a beépített 1 GB memória és a  PowerVR SGX540 grafikus processzor gondoskodik. A készülékek 4 GB-nyi beépített háttértárral lesznek kaphatóak.

Mindkét modell a Google (jelenleg) legfrissebb operációs rendszerével lesz kapható, az Ice Cream Sandwich-csel. Megjelenésükre áprilistól lehet számítani, az első hírek alapján a telefont Ázsián kívül is forgalmazni fogják. Itthoni megjelenésről és pontos árról egyelőre nincs információ, úgyhogy most ismét várhatunk egy Huawei „álomkészülékre”. Mi már annak is örülnék, ha a már jól ismert Honor végre kapható lenne kishazánkban.

Hasonló cikkek

Szólj hozzá