Home Teszt Samsung Galaxy S 2 – Ez nagy? Áhh..

Szóval már egy ideje van lehetőségem nyúzni a Samsung Galaxy S 2 modelljét, és ismét eljött az a pillanat, amikor azt kell, hogy mondjam, levett a lábamról a telefon. Az első pár óra és még nap után is azt gondoltam, tényleg jó ez a készülék, de túl nagy. Most úgy gondolom, nem nekem!

Nagyon sok embernek megmutattam a telefont, lányoknak, fiúknak, igazi kőkemény iPhone fanoknak is. Kíváncsi voltam a reakciókra. A legtöbben úgy reagáltak, ahogy én, hogy ez túl nagy. De rögtön mindenki hozzátette: a kijelzője gyönyörű. Tény, hogy egy női kézben én sem tudnám elképzelni a készüléket, de pár nap után abszolút ráhangolódtam a méretére, nem okozott gondot, hogy „kicsit” nagyobb, mint a másik telefonom. Sőt, a hét második felétől, ha csörgött a telefonom és fel kellett vennem, kellemetlenül éreztem magam. Mi ez a játékmobil? És miért ilyen pici? És miért ilyen nehéz?

Samsung család, iPhone-nal fotózva. Brrr

A Galay S 2-ben ugyanis az a hihetetlen, hogy bár nagy, mégis nagyon kecses, vékony. A 4.3-as kijelzőt hamar megszoktam, fizikai fájdalmat fog okozni visszaállni a régire. Nadrágzsebben abszolút hordható a mobil, nem leszünk tőle ormótlanok . A vékonyság mellett amin mindenki meglepődött, az az, hogy milyen könnyű. A nagy kijelző és a nagy teljesítmény ellenére sincs olyan érzése az embernek, hogy húzza a zsebét a mobil. Ha már a teljesítményről beszélünk. Nem sikerült megfagyasztani, vagy akár csak lassulásra bírni a mobilt eddig. De ez gondolom, nem meglepő és ez a normális. Az alkalmazások telepítése villámgyors, és ezt most szó szerint értem. Ha a Market felületéről telepítek valamit a készülékre, mire ránézek, és feloldom a képernyőt, a legtöbb esetben csak az „installed” szöveg látható. A legújabb játékokat is rezzenéstelenül viszi. Nem fogok senkit untatni számokkal, aki akar úgyis utánanéz.

Zsebemben a Galaxy S 2-vel tényleg azt érzem, hogy kezemben az iroda, nincsen megoldhatatlan feladat, bármi jöhet e-mailben, meg fogom tudni nézni, el fogom tudni intézni. Bármi érdekel az interneten, meg tudom nézni. Referenciaképpen a böngészési élményt egy iPhone4-gyel hasonlítottuk össze. Minden teszt előtt ürítettük a teljes gyorsítótárat, hogy ne legyen egyik telefon sem előnyben. Olyan oldalakat teszteltünk, aminek nincs mobilverziója, és képet jelenít meg, de nincsen rajta flash. Az esetek többségében a Galaxy S 2-n láttuk meg az oldalt teljesen betöltve, de érdekes módon a töltést mutató sáv még egy két pillanattal tovább látszódott, mint az iPhone 4-en. Aggodalomra semmi ok, a böngészés gördülékeny, gyors. Terhelés alatt azonban érezni, hogy a készülék dolgozik, eléggé fel tud melegedni. Nem éget, de azért jelentősen melegebb, mint nyugalmi helyzetben. Ez főleg játékok használata során jön elő. Azért tegyük hozzá, az elmúlt pár napban nem volt hideg a levegő, lehet ez is közrejátszott abban, hogy melegebbnek éreztük a szokásosnál.

A készülék fogása egyébként stabil, kis kezűeknek lehet, nem a legjobb választás, de ezt már kitárgyaltuk. Játszani mindenesetre a hölgyek is tudnak rajta, és ezt tapasztalatból mondom, alig akarják utána visszaadni. Nekem nagyon tetszett az a megoldás, hogy a hátlap úgy vehető le, hogy közben a készülékház közrefogja a telefont, így sokkal stabilabbnak tűnik az egész, talán nem pattan szét az első leejtés után. Az összeszerelés minősége példás, nem roszog, nem nyöszög a telefon. A fizikai gombok a készülék oldalán a szokásos helyen vannak (hangerő bal, feloldás jobb), a microUSB alulra került, a 3.5-ös jack csatlakozó pedig felülre. Ez épphogy elfér egyébként a keskeny készülékházban. SD kártya helyet ne keressük kívül, ezt a mérnökök az akkumulátor alá rejtették. Így nyilván elvesztettük a menet közbeni csere lehetőséget, de őszintén megmondva, a belső tárhely nagysága alapján én nem is biztos, hogy vásárolnék hozzá kártyát. Ha pedig mégis ki kell venni az akkumulátort és újra bekapcsolni, nem fog sokáig tartani, mire a telefon újra elindul.

Akkumulátor szinten csodákra ez a készülék sem képes, 2-3 napos szabadságra ne menjünk töltő és kábel nélkül, ha aktívan használni szeretnénk a telefont. De az egy napot minimum hozza, még aktív rádió hallgatás, wifizés és játék mellett is, sőt még többet is valószínű, csak nem vártuk meg soha, hogy 10 százalék alá csökkenjen az akkumulátor szintje. Ha érezzük, hogy szorul a hurok, vagy észrevettük, hogy nincs nálunk töltő, érdemes bekapcsolni az energia gazdálkodási módot, ilyenkor a telefon a lehető legtöbb energiát igyekszik megtakarítani, és okosan is csinálja.

A szoftverrel nekem nem volt bajom, egyeseknek nem a kedvence a Samsung Touchwiz, nekem személy szerint nagyon bajom nem volt vele, van pár fura fordítási, rövidítési megoldás. Ugyanúgy el tudom nézegetni, mint a HTC fanok a Sense UI-t. A Samsung bőségesen ellátta extra szoftverekkel a telefont, Social, Readers, Game és Music hubok találhatóak rajta. Saját alkalmazás tere is elérhető, de azért még érezni, hogy gyerekcipőben járnak a Samsung-féle android appok, a választék szerény. Bár a játékok esetén azért igyekeztek a húzóneveket megfogni, talán ezzel is erősítve azt, hogy ez a telefon nemcsak egy telefon. Prémium játékok között ott van az Assassin’s Creed, a N.O.V.A., a Brother In Arms 2 vagy éppen az Avatar.  Ráadásul ezeknek a játékoknak a jó része „HD” kiadás, így igazán kihasználják a telefon képességeit, mind teljesítmény, mind pedig megjelenítés szintjén. Jómagam egyébként ritkán támaszkodom a gyártó által adott szoftverekre, jobb az, amit már hónapok óta használunk más telefonon. Persze érthetőek a telefonkészítők, muszáj valamivel egyedivé tenni a készüléket belülről is.

Lényegében tehát a Galaxy S 2 megvett, kilóra. A kijelzője nyűgözött le, a többi „extra” már csak a velejáró plusz. Gondolok a bőséges beépített tárhelyre, a 8 megapixes kamerára, amivel iszonyat szép képeket és videókat lehet készíteni, pocsék fényviszonyok mellett is. Bár nem olcsó készülék, ha jól belegondolok meg tudom győzni magamat. Kivált egy netbook-ot? Valamilyen szinten igen, nyáron kényelmesebb ha csak egy mobil van a zsebünkben, nem pedig egy netbook és táskája a vállunkon.
Ha unatkozok, tud szórakoztatni a mobil? Hogyne, kezd felnőni az Android Market, szinte naponta jönnek ki új és jó minőségű játékok. Mióta itthon is van hozzáférésünk a fizetős tartalomhoz, jóval bővebb a kínálat.

Egy szó mint száz, a Samsung belehúzott, és egy nagyon jó telefont dobott össze, fel kell kötni a többi gyártónak a gatyáját, ha tartani akarják a lépést.

A készüléket a Telenor Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre, ezért ismét köszönet neki.

1 hozzászólás to this post
  1. Első napokban én is nagynak éreztem, most pedig már a hagyományos telefonok érződnek kicsinek. Jó kis telefon ez.
    A hétvégén videóztam vele egy kicsit, itt egy playlist:
    http://www.youtube.com/playlist?p=PL810DB3B52A79B48A
    480, 720 és van egy 1080-as is. A legmeglepőbb számomra az esti felvétel, kellemeset csalódtam benne, igaz a kevés fény miatt néha problémája van a fókusszal.

Szólj hozzá