Home Játékok Napi ingyen app: Burn The Rope

A szórakoztató nevű Big Blue Bubble most hozta ki Androidra az iOS platformon már népszerűvé vált Burn the Rope játékát. A Burn the Rope-ban köteleket kell gyújtogatnunk, persze a helyzet nem ilyen egyszerű, vannak még egyéb bonyolító tényezők is. A pályák elején mindjárt itt vannak azok a bogarak, amelyekhez ha elérünk, a tűz színe megváltozik. Az így keletkezett extra színű tűzre szükségünk is van, hiszen a piros színű kötelet csak piros tűzzel tudjuk elégetni. Ezen felül fontos még megemlíteni és megjegyezni az aranyszabályt: a tűz csak felfele ég, erre épül a játék. Hogy a különböző alakzatot kirajzoló köteleket elégessük, a telefonunkat folyamatosan a megfelelő irányban kell tartani. A Burn the Rope iOS-os sikere nem véletlen, a játék addiktív, nagyon szórakoztató és a grafikája is szép.

Minden pályát három szinten tudunk teljesíteni (bronz, ezüst, arany), attól függően, hogy mennyi kötelet sikerült elégetnünk. Az egyre nehezedő pályákon már fontos a logika, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő időben gyújtsunk tüzet.

Több mint 100 pálya áll rendelkezésünkre, és ha hihetünk a kiadónak, még továbbiak is jönnek. A Burn The Rope ingyenesen letölthető a Marketből. Az alkalmazásban lévő reklámokat eltávolíthatjuk a játékba épített (in-game) fizetési opciókkal.

Az egyetlen hiányosság amit megállapíthatunk, hogy a játék nem támogatja az SD kártyára történő átmozgatást, így körülbelül 17 megabyte-ot hasít ki a telefon belső tárhelyéből.

Videó:

Szólj hozzá