Home Játékok My Paper Plane 2 (3D)

Mai ajánlott játékunk a My Paper Plane második része, amellyel visszarepülhetünk a régi időkbe. Ki ne röptetett volna ugyanis papírrepülőket gyerekkorában. A Paper Plannel ezt az élményt élhetjük  át újra. A játék egyszerű és izgalmas, 16 különböző pályán (illetve nehézségi szinteken) játszhatunk. Az irányításra a telefon beépített mozgásérzékelője használható.

A pályákon különböző tereptárgyak (házak, fák, stb) között kell navigálni úgy, hogy közben a lehető legtöbb csillagot összegyűjtsük. Jó teljesítményünkért medálokat kaphatunk (bronz, ezüst, arany), amelyekkel új nehézségi szinteket és pályákat tudunk kinyitni. Ahogy haladunk előre természetesen egyre nehezebb dolgunk van, a „hátszelünk” gyorsul és az akadályok száma is nő. Elsőre talán soknak tűnhet a bronzhoz képes az ezüst vagy arany medál, de hamar el lehet érni a hozzájuk szükséges pontokat. Ráadásul ahogy haladunk előre, extra dolgokhoz juthatunk, mint például páncél (átrepülhetünk mindenen gond nélkül) vagy bomba, sőt ha szerencsénk van még az űrbe is feljuthatunk egy rövid időre.

Nem is ragozzuk tovább, a My Paper Plane 2 remek játék, érdemes kipróbálni, nagyjából 500 forint az Android Market-ben. Ha negyed óra alatt nem szeretünk bele, még mindig lehetőségünk van visszakérni a pénzt. De szerintem kevesen lesznek azok akiknek nem ér meg ennyit az alkalmazás 🙂 Létezik ingyenes (lite) verzió is a játékból, sőt az előző részét ingyenes is le tudjuk tölteni.

A játék Honeycomb és nagy-felbontás kompatibilis így a nagyobb kijelzővel rendelkező készülékek gazdái is élvezhetik a grafikát.

Videó:

Letöltések:

Szólj hozzá