Home Szoftver Bezárkózik az Android?

Az apple fanboyok ellen a keményvonalas androidosok egyik legjobb érve mindig az volt a vérre menő szócsatákban, hogy bezzeg az Android nyílt, a Google és a rendszer lehetőséget ad a felhasználóknak, hogy kénye kedve szerint módosítsa a telefon operációs-rendszerét.

Ezt a tényt erősítette, hogy a Sony Ericssson elsőként a gyártók közül saját, rootolással és egyéni ROM készítéssel foglalkozó oldalt hozott létre, új telefonjain pedig lehetőséget ad arra, hogy kicseréljék a felhasználók az Androidot. Később olyan híreket is lehetett hallani, hogy a Motorola is ebbe az irányba indul el, és sokan – többek között én is – már egy olyan szabad világról álmodoztam, amikor a gyártók nem korlátozzák a lehetőségeinket, sőt.

Root = warez

Aztán közbeszóltak a csúnya jogvédők. A Google a nemrégiben megtartott I/O konferencián bejelentette, hogy Android Music néven online zenei szolgáltatást nyújt, sőt később videókölcsönzés is elérhető lesz a platformon (leginkább a Google TV-n). Az amerikai felhasználók el is kezdték tesztelni a szolgáltatást, de hamar rájöttek, hogy bizony a Google bezárt egy kaput: egyedi ROM-ot futtató, illetve rootolt készülékekkel nem elérhető a szolgáltatás. Nyilvánvaló, hogy a cég nem önszántából lépte meg ezt a dolgot, a médiaszolgáltatói – tehát a kiadók – az androidon is tartanak a kalózkodástól, és hogy az ilyen készülékekkel könnyebben áthághatóak a szerzői jogot védő törvények.

Pedig egyértelmű – legalábbis nekünk -, hogy nem minden rootolt telefon gazdája warezhuszár, az emberek sok esetben nem azért törik fel a telefonjukat, hogy kikerüljék a fizetős szolgáltatásokat vagy programokat, hanem mert lehetőségük van rá, és még inkább testre akarják szabni telefonjukat és annak operációs-rendszerét.

A Google ebben a szituációban kihátrál, felteszi a kezét, és minden felelősséget áthárít a DRM rendszerre: „a rootolt okostelefonokon jelenleg nem támogatottak az említett szolgáltatások a szerzői jogokkal kapcsolatos követelmények miatt” (via HWSW). A felhasználók most pontosan azért gyűlölhetik meg az Androidot, amiért eddig imádták. A nyíltság szép lassan bezárul, aki fizetős tartalmat akar fogyasztani, úgy látszik elfelejtheti a főzött ROM-okat, és az ezzel járó előnyöket. Kérdés, hogy a felhasználóknak mi a fontosabb, a függetlenség, vagy a Google új szolgáltatásai.

Nem akarom elhinni azt, hogy ekkora cég, mint a Google, felmérések és jelentős kutatások nélkül belement abba, hogy kizárja szolgáltatásaiból a főzött ROM-okat futtató telefonokat. Elvégre ott az Android Market, fel tudják mérni, hogy a felhasználók hány százaléka használja feltörve mobilját. Idővel eldől, hogy jól döntöttek-e. Bár tegyük hozzá, valószínű, nem igen volt más választásuk, a médiahatalmak úgy látszik, nem akarják megérteni, hogy aki rootol, nem feltételenül lop. Sőt, elég ha csak a Market Enabler alkalmazást nézzük, ahol azért rootolták a készülékeket a felhasználnók, hogy vásárolni tudjanak…

4 hozzászólás to this post
  1. saját magukkal szúrnak ki a kiadók, ha szűkítik a piacot. ha valaki nem tudja kikölcsönözni, majd megszerzi más forrásból. esetleg „olcsóbban”. ha nem engedik meg az embereknek, hogy fizethessenek a tartalmaikért, akkor mit várnak? egyébként is mindent fel lehet törni, igazán megtanulhatták volna már. kérdezzék csak a sonyt. 🙂

  2. Gondolom azért nem engedélyezik a rootolt és módosított romos készülékeken, mert akkor a cache-ből könnyedén kiszedhető lenne a film. Márpedig az nekik nem biznisz, hogy megnézi valaki egyszer a 2 dolláros filmet és lementi (tehát másodjára már nem fizet a megnézésért) vagy esetleg még warez oldalra is feltolja.

  3. Helló mindenki!

    Nem vagyok tisztába vele, hogy az előre telepített játékok és kb. 4 féle helymeghatározó a rendszer tartozéka vagy a telefonszolgáltató sztorija -e?

    Nekem az a véleményem erről, hogy ok rendben védjék a rendszert, de vásároltam egy ilyen készüléket (ami egyébként nagyszerű…….) de attól a hányinger kerülget hogy nem tudom kitörölni a gyárilag telepített hüly__e játékokat és felesleges alkalmazásokat….. vettem valamit ami nem az enyém illetve a hardvert kifizettem a szoftver pedig nem az enyém mert nincsenek jogaim, és erről tájékoztatni kellene a vásárlókat mondjuk ,hogy:
    „itt ez a készülék x FT van egy os rajta ami nem megvásárolható ezért ingyenes a használata viszont nincs root jogod hozzá stb.”

    – Mert bizony ha tudom nem biztos hogy az android mellet döntök, ez nem normális dolog akkor inkább mondják azt, hogy azok majom játékok xxx forintba kerülnek és vagy felrakjuk a próba verziót és ne fizess, vagy fizesd ki és letöröljük vagy megkapod de a lényeg hogy te mondod meg hogy az kell-e neked – választhatsz…….

    De ez hányinger így….

    Még egyszer mondanám hogy a rendszer amúgy tökéletes, tehát inkább fizetnék a root jogokért……………………….!

    —————————–

    Ha viszont a mobilszolgáltató telepíti nekem ezeket a szoftvereket akkor viszont rám erőlteti a reklámjait (értem ezalatt a próba verziós letörölhetetlen alkalmazásokat) akkor viszont neki kellene feltüntetni ezeket valahol mielőtt vásárolnék tőlük. Illetve vagy pénzt kér a készülékért vagy megengedem a reklámokat, de akkor ne kérjen pénzt.

Hozzászólás a(z) Android hírek bejegyzéshez Mégsem