Home Hírek Rövid beszámoló az Android Workshop 2.0-ról

Lezajlott ma a második Android workshop is. Azt tudjuk mondani róla, hogy ismét lépett egyet előre a Telenor, egy színvonalas és jó hangulatú eseményen vettünk részt – és már nem fáztunk.

A workshop a Merlin színházban volt, és a létszámot elnézve elmondhatjuk, hogy az Android fanok száma exponenciálisan nő, a következő – mert bizony lesz még – workshop-nak egy még nagyobb helyszínt kell kinézni.

A menetrend egyébként hasonló volt a korábbihoz. A első prezentációt és felvezetőket a Telenor tartotta. Most már nem kellett senkinek bemutatni, hogy mit is jelent a zöld kis figura, inkább az Android tavalyi évét elemezték és prezentálták nekünk. Az előadás noha egy kicsit hosszúra nyúlt, mégsem volt „pr” szagú, nem éreztem azt, hogy az Android mögött ott pörög a kék Telenor logo, sokkal inkább egy szolgáltató-független bemutató volt.

Ezek után jött az Androideák eredményhirdetése. Az első 10 legjobb ötlet gazdája ajándékcsomagokat kapott – androidos törölköző, bögre, miegymás, – az első három ötlet gazdája pedig egy csúcs-android mobilt, nevezetesen egy Samsung Galaxy S-t. Lássuk a három dobogóst:

1. Püspök László – MagyarApps: lényegében egy olyan alkalmazás (oldal), amely a magyar nyelvű androidos app-okat fogja össze. A Google Market szabályzata szerint olyan apps nem lehet a Marketben, amivel újabb szoftvereket lehet letölteni, így nagy valószínűséggel nem fog szerepelni a Marketben, viszont a Telenor saját androidos microsite-ján igen (ennek egyébként készül a mobilos változata).

2. Rózsás Alexandra – S.O.S.: olyan app, amely vészhelyzetben egy előre beállított személynek sms-ben vagy emailben jelez, hogy valami nincs rendben. A program – várhatóan – képes lesz majd a GPS koordinátákat is eljuttatni annak, akinek szólni akarunk.

3. Fehér Tamás – Kerékpáros térkép: segítségével a kerékpározók zsebükben hordhatják a magyarországi kerékpárutakat. Az is elképzelhető, hogy az utak mellett a fontosabb pontok (műhelyek, látványosságok, kerékpárbarát sörözők) is helyet kapnak az alkalmazásban. Ha minden igaz, a Telenor a Critical Mass-szal együttműködve fogja kifejleszteni a szoftvert.

Az eredményhirdetések után ismét jó hangulatú, és kötetlen beszélgetésbe átfolyó workshopok voltak négy helyszínen. A bloggerek mellett most szerepet kaptak szakemberek is, például Szabó Laura, aki arról beszélt, hogy mire érdemes odafigyelni egy új app fejlesztésekor. A negyedik workshop helyszínen pedig a Google App Inventor-ról hallhattak a részvevők Budai László előadásában.

Az utolsó emberek 8 óra körül hagyták el a Merlin színházat. Senki nem maradt étlen-szomjan, sőt üres kézzel sem kellett távozni, a Telenor ismét pár androidos aprósággal kedvezett azoknak, akik ellátogattak az eseményre. Az Android Workshop 2.0 jó volt, a folytatást már alig várjuk, reméljük még többen jöttök.

2 hozzászólás to this post
  1. Pontosítanám az SOS ötlet lényegét (szó szerint a beküldött pályázatom idézve):

    Az alkalmazás lényege, hogy ha veszélybe kerül valaki, akkor egy egyszerű kóddal, vagy billentyűkombinációval egy fülsüketítő sípoló hangot indíthatna el a telefonjával. Így egyből felhívná a közelben járók figyelmét a bajba jutott személy magára és nagy valószínűséggel elijesztené a támadót. A hangot pedig csak a tulajdonos által ismert számkóddal lehetne kikapcsolni. Ez gyorsabb mint telefonálni a bajban, és valószínű meglepetést okoz a bűnözőknek. SMS-t is küldhetne ilyenkor automatikusan a készülék egy előre megadott személynek, hogy értesítse őt a veszélybe jutott ismerősről.

  2. hat a fulsuketito hang honnan fog kigyunni? mert nekem van egy 100dB-es riasztos tarcsazaram es meg az se olyan fulsuketito, nemhogy egy telefon hangszoroja. aztan ha a csak a tulaj tudja lekapcsolni akkor mi lesz? foldhozvagja a telot a rabol es csok, vagy csak siman kiveszi az akkut…
    ennel mar jobb otlet hogy 2 kombinaciot adsz, az egyikkel siman neman kuldi a riaszto sms-t a masik meg lehet ezzel a fulsiketitovel kombinalt. persze ahhoz hogy elerd a kodjaidat elotte fel kell oldani a telefont, szoval en sztem eleg maceras ez az egesz.

Szólj hozzá