Home Egyéb Android Workshop 2.0

Tavaly kezdett el jobban foglalkozni a Telenor az Androiddal. Nem csak egyre több androidos mobil hoztak be a piacra, hanem igyekeztek odafigyelni az emberekre is. Ennek egyik állomása volt például az, hogy külön Android microsite-ot hoztak létre saját oldalukon, ahol könnyen átlapozhattuk az androidos készülékeket, ráadásul még programokat és hasznos leírásokat is találhattunk. A kezdőknek ez nagy segítség volt.

Talán ennél is nagyobb lépés volt az első Android Workshop, ahova olyanokat vártak, akiket érdekel az Android, de még nem nagyon mélyedtek bele. A baráti hangvételű eseményen bemutatták az Androidot a közönségnek. Több szakértő és blogger is jelen volt a rendezvényen, akiktől a látogatók szívesen érdeklődhettek.

Az első Workshopon jelentette be a Telenor az Androideák nevű versenyét, ahol több kategóriában vártak Android programokra ötleteket. Az első 10 helyezett jutalomban részesül, a legjobb három programot pedig a Telenor meg is valósítja. Ennek a közösségi brainstrormingnak lesz többek között az eredményhirdetése a második Android Workshop-on, ami jövő héten, január 27-én lesz.

A másik fő téma az Androidideák mellett a jelenleg elérhető magyar alkalmazások bemutatása, megismertetése a jelenlevőkkel. A koncepció várhatóan ugyanaz lesz mint az előző rendezvényen, semmi kötöttség, laza és családias légkör. Aki ott volt az előzőn semmiképpen ne hagyja ki a következőt sem, de aki esetleg lemaradt az elsőről annak is érdeme benézni a második workshop-ra.

A helyszín:
Merlin Színház
Gerlóczy utca 4.
Budapest, Hungary

Aki jön, jó ha regisztrálja magát előre a rendezvényre – küld egy emailt a
socialmedia@telenor.hu címre január 25-ig. Ha jól hallottuk a Telenor most is készül androidos ajándékcsomaggal. 🙂

A regisztrációs helyek úgy tűnnek elfogytak :S

További részletek az esemény Facebook oldalán: http://www.facebook.com/profile.php?id=569303650#!/event.php?eid=182816638418901

Hasonló cikkek
0 4953

0 1676

2 hozzászólás to this post
  1. A telenor a facebook oldalán 23órája írta:
    „Telenor Hungary: Sziasztok! Örülünk a nagy érdeklődésnek az androidos workshopunk iránt! Már nagyon sokan jelentkeztetek, a helyszín befogadóképessége pedig véges, ezért most lezárjuk a regisztrációt.” :-/

Szólj hozzá