Home Szoftver Decemberben érkezik az Android 3.0

Még idén megjelenik a Google mobil operációs rendszerének legújabb verziója, a fejlesztők már decemberben ismerkedhetnek a rendszerrel. A fejlesztői tesztváltozat után a végleges verzió, és vele együtt az új termékek egy hónappal később érkeznek – írja a HWSW.

A cég továbbra is szűkszavú, és hivatalos megerősítést még nem adott. Ennek ellenére a Google-hez közeli források szerint az Android 3.0 decemberben megjelenik. Első körben a gyártók megkaphatják a szoftvert, hogy átnézzék az új verziót, és saját extra dolgaikkal kiegészítsék. A gyártók közül az Acer, az ASUS, a HTC, a Motorola és az MSI a CES-en mutatja be új tablet megoldását. A Samsung is jelezte, hogy a Galaxy Tab is megkapja az új Androidot.

Kiderült az is, hogy a Gingerbread utáni Android 4.0 (kódnevén Ice Cream) biztosan nem jelenik meg 2011 második féléve előtt, így természetesen a termékekben 2012 előtt nem fog feltűnni. Ez a gyártóknak jó hír, akik eddig is nehezen tudták tartani a Google-vel az iramot. A gyártókat pedig a felhasználók ostorozták, akik azt tapasztalhatták, hogy hiába jelennek meg az új verziók, az ő telefonjukon még mindig csak a régi kiadás érhető el – lásd Sony Ericsson.

A Google fő célpontja az Android 3.0-val a tablet piac (na meg persze az újabb, erősebb okos-telefonok), amelyet eddig kicsit hanyagolt. Az iPad-nek itt is van előnye, de ahogy látjuk, az Android a mobiltelefonok piacán már bizonyított, és valószínűsíthető, hogy a tabletek piacán is megállja a helyét. A kérdés az, hogy a cégek tudnak-e megfelelő minőségű és elérhető áru eszközöket gyártani, illetve tudnak-e  tenni mögéjük koncepciót. Vajon az Amazon saját Android Marketében lesznek alkalmazások a tabletek számára?

Az Android 3.0 rendszerigényei:

  • 1GHZ processzor
  • 512MB ROM
  • 3,5 ” kijelző

Kiszivárgott Android 3.0 screenshot

Az Android 3.0 megjelenésével szétválik két ágra az operációs rendszer, az olcsóbb, gyengébb telefonok számára marad a 2.1 / 2.2 vonal, még a drágább, újabb és persze erősebb mobiloknak pedig a 3.0 (pl HTV Evo 4G, HTC Desire)

4 hozzászólás to this post
  1. Hohó, a Gingerbread meg az Ice Cream között még ott a Honeycomb (3.5?), június környékén jön talán az Android féléves release-ciklusát figyelembe véve.

    Kíváncsi vagyok, hogy a Zacher után mit fognak majd kitalálni 2020. végére…

  2. Sajnos ez már nem a Googlen múlik. Ahogy látom, a cégeknek nem kis munka kiadni a saját verziójukat (vagy éppen csak nem akarnak elég erőt belefektetni). A HTC és a Samsung is csúszik a kiadásokkal, nem beszélve a SE-ről. Talán ezért is valószínű, hogy a gyártók a 3.0-ra már nem rakhatnak saját felületet. (A Marketből elvileg lesz rá lehetőség, hogy letöltsük)

Szólj hozzá