Home Programok TweetDeck 1.0

Hosszú zárt és publikus tesztelés után végre pár napja a Marketbe érkezett a TweetDeck androidos kiadása. Jó ideje követjük a kliens fejlődését, és nagyon jó dolognak tartjuk, hogy nem csak úgy kidobtak egy Android verziót, hanem láthatóan sokat dolgoztak rajta.

Már a korábbi verziók is „Market” érettek voltak, de egy látszik a cégnél megpróbáltak tényleg elsőre nagyon alkotni. Az 1.0 tehát igazából nem egy első, bugos kiadás, hanem késztermék. A TweetDeck Android alatt sem csak egy egyszerű Twitter kliens. A mikroblog szolgáltatás mellett további három nagy közösségi fiókot köthetünk be (Buzz, Facebook, Foursquare).

A megjelenítés egyébként hagyományos TweeDeckes, azaz oszlopokban vannak elkülönítve az egyes csatornák eseményei (pl. timeline, dm). Ami számomra nagyon pozitív még, hogy sok apróságra gondoltak a kliens készítői. Ilyen például, hogy a timeline tetején folyamatosan írja a program, éppen milyen időben készültek a twittek. Egyszerű, de mégis látványos megoldás az is, hogy a scrollbaron élénk sárga színnel jelöli a TweetDeck, hogy még mennyi átnézendő twittünk / bejegyzésünk van.

A TweetDeck, bár későn érkezett meg az Android piacra, egyáltalán nem indul esélyek nélkül. Bőven hozza azokat a funkciókat, amelyeket a már piacon lévő többi kliens tud. Akik pedig eddig asztali kliensként TweetDecket használtak, biztos ránéznek az Android verzióra is. A cég egyébként egy blogbejegyzésben köszönte meg a több mint 30 ezer béta tesztelőnek a munkáját. A bejegyzésben ráadásul részletes statisztikát közöltek a felhasználók telefonjainak eloszlásáról. Az 1.0-ás kiadást három nap alatt több mint 50 ezren töltötték eddig le. Aki eddig nem találta meg a kedvenc Twitter kliensét, az mindenképpen nézzen rá az alig 700 kB-os TweetDeckre.

Hasonló cikkek

Szólj hozzá