Home Programok VLC távoli irányítása Android segítségével

Ez egy nagyon hasznos kis kiegészítő azok számára, akik gyakran néznek filmet vagy sorozatot a számítógépükről. Milyen jó lenne, ha nem kellene felállnunk a kényelmesen elhelyezkedett pozíciókból, ha le akarjuk állítani a lejátszót, vagy hangot akarunk adni a filmre. Esetleg egy következő részt szeretnénk megnézni a sorozatból. Erre nyújt tökéletes megoldást a VLC Remote, amely egy ingyenes Androidos program.

A szoftver képes felderíteni automatikusan a wifi hálózaton lévő állomásokat, és így megtalálja azt a számítógépet, amelyiken fut a VLC player. Ahhoz persze, hogy a VLC-t távolról irányítani tudjuk, kell egy kis előzetes beállítás. A program több „felületről” vezérelhető, mi most a web-es megoldást állítjuk be, mert a VLC Remote ezt használja.

VLC webes felület beállítása:

1. Indítsuk el a programot, majd Eszközök -> Beállítások. Itt válasszuk ki a „Beállítások mutatásánál” a „Minden” opciót. Bal oldalt, alul találjuk meg.

2. Ha ezzel kész vagyunk, egy kicsit átrendeződik a felület. Bal oldalt bontsuk ki a „Kezelőfelületek” részt. (Felülről a harmadik). Ez alatt ismét megjelenik három lehetőség,válasszuk ki az elsőt, ami jelen esetben az „Elsődleges felületek”. Ezek után jobb oldalon több lehetőség is megjelenik (RC, HTTP, QT, Sminkek). A felsorolásból válasszuk ki a HTTP-t.

3. Ha kibontjuk az „Elsődleges felületek” részt bal oldalt, és a HTTP-re kattintunk, láthatjuk, hogy további beállításokra van lehetőségünk. Megadhatjuk a hostot és a forrás könyvtárt. Ha üresen hagyjuk, akkor is működik a program az alapértelmezett beállításokkal.

4. Mentsük el a beállításokat, és indítsuk újra a klienst, hogy a változtatások életbe lépjenek. További részletes segítség angolul Windows-ra itt (A képernyőképek egyébként Linux alatt készültek, de ugyanezzel a módszerrel beállítható a program Windows vagy OS X alatt is könnyedén).

Képek:

A készítő weboldala: http://code.google.com/p/android-vlc-remote/

Letöltés: (0.3.8)

További (és régi) verziók: http://code.google.com/p/android-vlc-remote/downloads/list

Figyelem! A programmal lehetnek gondok Windows alatt az újabb (1.1.2) VLC verzió használata esetén. Ha ezt tapasztaljuk, telepítsünk fel egy korábbi korábbi VLC-t.

Hasonló cikkek
10 hozzászólás to this post
  1. Hát ez nagy írás, ameddig a hülye is megtudja csinálni addig elmagyarázza komám, utánna meg oldja meg egyedül. Rohadt jó! 🙂

  2. Szerintem Peti csak bepánikolt, mert a további beállításokat már a mobilon-vlc remoton belül kell megtenni. Nekem egyszerű dolgom volt, ott bementem a beállítások panelba, engedélyeztem a wifit, ő azonnal érzékelte a és lekérte a gép címét a router-ről és ment, mint a karikacsapás.

  3. Sziasztok

    nekem nem talál semmit rooteres a hálózat ugyebár, kézzel állítottak az ip-k és jelszóval véfettek a gépek a hálózaton, valami tipp?

  4. Üdv,
    Nekem olyan problémám volna hogy addig minden nagyon király hogy elintézem a beállitásokat meg elmentem, aztán az angol leirásbol kiszedtem hogy hogy s kéne inditani a szervert, ami el is indul. Vagyis hát van egy vlc folyamatom ami látszik a feladatkezelőbe de hogy a lejátszó ablak nem nyilik meg az is biztos. (Ezek után ha már egy ilyen fut akkor utánna még sokat is indithatok simán is, meg az angol szövegből vett paraméterrel is de csak folyamat jön létre ablak nem nyilik nekem ezek után csak ha kilövöm az összes vlc folyamatot majd paraméter nélkül inditom.) De gondoltam ez nem baj biztos a szerverben kell vmit állitgatni hogy legyen, de az a baj hogy se localhoston se másik gépről nem tudom behozni a szerver interface-ét szoval azt se tudom indult e egyáltalán a server. Lehet a roueren kéne vmit állitani mert a telo se találta meg scanneléssel. És neki is hiába adtam meg az ip-t, vagyis hát igazábol azt se tudom mien ip-t kéne megadni szoval problémáim vannak. Légyszi segitsetek ha tudtok mert jo kis alkalmazás lenne, csak ágybol távkapcsinak használnám a telot tök zsir lenne. Amúgy windos 7-et használok 64 biteset.
    Köszi előre is.

  5. Annyi kimaradt a leírásból,hogy:

    A C:Program FilesVideoLANVLCluahttp könyvtárban található .hosts fáljban,a #localhost-ot átkell írni erre:

    # localhost
    ::/0
    0.0.0.0/0

    És kész.

  6. nekem egyszer már sikerült megoldani a leírás alapján vlc direct proval, de most új net adapterem van, és ezzel valamiért nem megy.. újraraktam a gépen is a vlc-t, megcsináltam minden beállítást újra, telefonon is újraraktam de mégse megy.. valakinek van ötlete miért?

Hozzászólás a(z) Balázs bejegyzéshez Mégsem